Ugrás a tartalomra

Újraindul a nagy sikerű Miskolc Filmklub

Létrehozva
A tavaly nagy sikert aratott Miskolc Filmklub idén is folytatódik, júniustól augusztusig, havonta két hétvégén a CINE-MIS Nonprofit Kft. szervezésében. A vetítések előtt bevezető előadást tartanak, a vetítések után pedig beszélgetésre van lehetőség a filmről. Az előadások kedvezményes helyár megvásárlásával és védettségi igazolvány bemutatásával látogathatók a Művészetek Háza Béke Art mozitermében.
Kép
Feldobott kő

Június 5-én és 6-án az 50-es években játszódó két magyar klasszikus filmet mutatnak be: Sára Sándor 1968-ban készült, önéletrajzi ihletésű, Feldobott kő című filmjét, illetve a Cannes-i Filmfesztiválon Fipresci-díjat nyert és a világ számos más, rangos filmfesztiváljairól is díjesővel hazatérő 1979-es Angi Vera című filmet, Pap Vera főszereplésével.

Kép
Sose halunk meg

Június második felében retro magyar vígjátékok vetítésével kedveskednek nézőiknek: megtekinthető lesz Koltai Róbert főszereplésével a Sose halunk meg! című játékfilm és a Csinibaba.

Kép
Csinibaba

Júliusban a 60-as évek fiatalságát elevenítik fel a Megáll az idő és a Sípoló macskakő című magyar filmekkel. Ezen kívül Fábri Zoltán filmrendező klasszikus alkotásaiból válogathatnak a nézők: Húsz óra és Requiem.

Az augusztus havi filmkínálatban Woody Allen-filmeket és kortárs francia vígjátékokat vetítenek, így többek között látható lesz az Egy esős nap New Yorkban című amerikai romantikus vígjáték, a Blue Jasmine című amerikai film, illetve a Szabadúszók és a Raoul Taburin című francia vígjátékok.
 

Kép
Angi Vera

Az előadásokra jegyek foglalhatók a pénztár nyitvatartási idejében a +36 46 507 573-as telefonszámon vagy ezen a honlapon, és jegyvásárlás lehetséges a mozi jegypénztárában nyitvatartási időben (mindennap 15:00-20:00 között a Rákóczi utca 5. szám alatt).

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.