Ugrás a tartalomra

Zenés irodalom a könyvtárban

Létrehozva
A Darabokra tépve – Trianon mai szemmel című előadást láthatja az irodalmat szerető közönség kedden délután fél 5-től a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.
Kép

Tallián Mariann és Lázár Balázs, a budapesti Pinceszínház művészei június 8-án, kedden délután fél 5-től mutatják be Darabokra tépve című pódiumműsorukat a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). A zenés irodalmi összeállítás az Aradon kiadott Irodalmi Jelen tavaly júniusban megjelent Trianon-emlékszáma alapján készült. A folyóirat elsősorban kortárs szerzők, közel 60 író, költő műveit közölte a lapban.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.