Ugrás a tartalomra

Hazatért, és egészen a Basszuskulcs stúdiójáig száguldott Bari Laci

Létrehozva
Az ének iskolájából indult, majd tudatosan és okosan kijárta az élet iskoláját is. Fiatal, de kész művész. Alázatos zenész, aki szólóban és zenekarral egyaránt tökéletesen működik. Színpadra született, de kacifántos út vezetett a közönség elé. A Basszuskulcs adásában nehézségekről és a szakma szépségéről vall Bari Laci.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.