Ugrás a tartalomra

Már hatvanöt éve a halálos sortűznek – koszorúztak, emlékeztek

Létrehozva
A Miskolci Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat minden évben megrendezi koszorúzással egybekötött megemlékezését a Szentpéteri kapui Romek emlékműnél. Idén hétfőre szervezték az eseményt.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Romek Strzałkowski egy lengyel kisfiú volt, aki tizenhárom évesen halt meg. A poznańi felkelés során vesztette életét, amely 1956. június 28 és 30. között volt. A dolgozók tüntetést szerveztek, hogy jobb munkafeltételeket érjenek el, és a kormány távozását. A felkelés a Cegielski gyárból indult ki, s rövidesen tömeggyűléssé vált. Mintegy százezren gyűltek össze a város központjában, a Közbiztonsági Minisztérium helyi kirendeltsége elé, ahol tízezer katonával és négyszáz tankkal támadtak a tömegre. A sortűz halálos áldozatainak száma megközelítette a százat, köztük volt a tiltakozás és a brutális megtorlás szimbólumává vált tizenhárom éves gyermek is.

A lengyel kisfiú emlékműve 1992-től van városunkban, a Szentpéteri kapuban.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.