Ugrás a tartalomra

Miskolcon, a CineFesten debütál két magyar elsőfilmes

Létrehozva
Két magyar elsőfilmes a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütál: Kis Hajni Külön falka és Fazekas Máté Bence Kilakoltatás című filmjét is láthatja a közönség.

Kis Hajni rendező visszatérő vendég, hiszen Last Call című kisfilmjével a CineNewWave szekció díját nyerte el 2018-ban. Az idei fesztivál immár első egészestés filmjét vetíti, a Külön falkát, amely a magyar díszbemutató után szeptember 30-tól országos moziforgalmazásba kerül - olvasható a szervezők hétfői közleményében.

Mint írják, a részben személyes élményeken alapuló film egy szívszorító apa-lánya kapcsolatot mesél el. A tizenkét éves Niki (Horváth Zorka) nagyszüleivel él, akik nem tudják kordában tartani a vadóc, az iskolában nehezen beilleszkedő gyereket.

Kép

Amikor Niki megtudja, hogy édesapját, Tibort kiengedték a börtönből, minden tiltás ellenére felkeresi a férfit. Tibor (Dietz Gusztáv) kidobóként dolgozik a budapesti éjszakában. Magának való alkat, erőszakos természete miatt állandó harcban áll a környezetével. Sötét múltja és egy családi titok miatt kerüli a lányával való találkozást, de Nikit nehezebb lerázni, mint gondolta. A két kívülálló lassan közeledni kezd egymáshoz, de minden az ellen szól, hogy a család egyesülhessen - olvasható a film szinopszisában.

A fesztivál másik elsőfilmes rendezője, Fazekas Máté Bence szintén szerepelt 2018-ban a CineNewWave szekcióban az Apám szíve című etűdjével. A Kilakoltatás című dramedy-je világpremierként érkezik a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválra, mozis forgalmazása 2022-ben várható.

Kép

A megtörtént események által ihletett mű egy nem mindennapi kilakoltatás története egy napba sűrítve. Richárd (Orosz Ákos), az elszánt bíróságivégrehajtó-tanonc új feladata: élete első kilakoltatásán egy idős nénit kell kiköltöztetnie.

A film története szerint Ilona néninek esze ágában sincs elhagynia szeretett házát, heroikus küzdelmet folytat és mindent eszközt bevet, hogy meggátolja a kilakoltatást. Pár aktivista is felbukkan a helyszínen, élőláncot alkotva próbálják menteni a néni kis házba sűrített életét. De Richárd eltökélt és mindent megtesz annak érdekében, hogy a kitűzött célt végre hajtsa - írják a filmről a közleményben. A Kilakoltatás további szerepeiben Nagy Mari, Mészáros Blanka, Láng Annamária, Znamenák István és Péterfy Bori látható.

Mindkét film az Nemzeti Filmintézet (NFI) Inkubátor Programjának keretében készült.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.