Ugrás a tartalomra

Az első táborozók is zenélnek az Ünnepi Könyvhéten

Létrehozva
Péntek délután háromnegyed 4-től kapott helyet a 92. Ünnepi Könyvhét programjában a Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola. A koncerten fellép az a csaknem ötven gyermek is, aki az intézmény első táborában vett részt nyáron.
Kép

Sosem volt még olyan lelkes tanári kara az „Egressy-Erkel Zeneiskolának”, hogy nyári tábort szervezzenek tanulóiknak. Bódi-Máté Ágnes intézményvezető-helyettes is részt vállalt a nagy munkából. – Már többször felmerült a gondolat, hogy legyen táborunk, de most van is öt olyan tanár, aki magára is vállalta ezt a feladatot. Mészáros Éva vezetésével belevágtunk. Nem volt egyszerű – mondta, majd hozzátette, módosítani kellett az időpontot, változtatni kellett a helyszínt, végül azonban megérte megszervezni. 

– Onnantól, hogy megérkeztünk Hercegkútra, már gördülékenyen ment minden. Éreztük, hogy a gyerekeknek szükségük van arra, hogy együtt legyenek, oldottan zenélhessenek, egymás hangszerét kipróbálhassák. Olyan jól érezték magukat, hogy esténként improvizáltak.

Kép

A negyvenkilenc diák kórusként és zenekarként is készült egy koncertre, amit a táborvezető meghallgatva, beajánlotta őket a Zempléni Fesztiválra, aminek keretében Sárospatakon léptek fel augusztus 19-én. Ugyanezt a műsort hallgathatja meg a miskolci közönség is az Ünnepi Könyvhéten. 

– A tábor és így a műsor jellegéről elárulom, hogy eltértünk szokásunktól: most nem klasszikus zenei darabokat választottunk, hanem inkább könnyűzenei elemeket, népdalfeldolgozásokat – mesélte a vidám műsorról Bódi-Máté Ágnes. 

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.