Ugrás a tartalomra

Gimis éveik felén átívelő munkát zár le a keddi bemutató

Létrehozva
A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium végzős drámatagozatos diákjai készítettek egy előadást Para címmel, amit a Miskolci Csodamalom Bábszínházban mutatnak be.
Kép

- A karantén időszakát arra használtuk fel többek között, hogy darabot írjunk, mindezt persze online – mesélt a másfél éves munkáról Lukács Ákos, a folyamatot irányító tanár. – A darab némiképp túlmutat Miskolcon: a szereplők zrínyis diákok, a szakembergárdát azonban, ami segítette a felkészülést, az ország különböző pontjairól verbuváltuk. Amikor felszabadultunk a karantén alól, akkor kezdtük el összerakni a gyakorlatban is az előadást: most jutottunk el odáig, hogy bemutathatóvá vált.

A Para című darab története közös megegyezés terméke.

- Amikor elkezdtünk ötletelni, két témával szeretett volna foglalkozni a csapat: az egyik a függőségek megjelenítése, a másik pedig a szerelem. Ezeket taglalja az előadás úgy, hogy a fő hangsúly mégis a különböző döntéseken és azok súlyán, következményein van. Érdekes dolog, hogy egy rosszul kimondott mondattal, egy átgondolatlan cselekedett milyen pillangóhatás indulhat el.

A darabot egy pályázat kereteiben mutatják be. Lukács Ákos elmondta, először egy tábort szerettek volna szervezni a nyert összegből, ám – a koronavírus miatt – végül inkább bemutatót tartanak.

A Zrínyi "leginkább kiforrt" drámásainak Para című előadását szeptember 21-én, kedden a Miskolci Csodamalom Bábszínházban mutatják be 18.00-tól. A jegyek ingyenesek, viszont regisztrációhoz kötöttek, és igencsak fogynak.   

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.