Ugrás a tartalomra

Miskolcot teljességében ismerték el

Létrehozva
Kilenc Városmarketing gyémánt védjegyet, valamint Covid-marketing különdíjat nyert a város az idei Magyar Városmarketing Díj pályázaton. Miskolc küldöttei tehát idén is valósággal taroltak – ennek apropóján köszöntötte őket Veres Pál polgármester kedden, a városházán.
Kép
Fotó: Beregi László

Veres Pál – azt követően, hogy méltatta a győzteseket – rámutatott: az elmúlt másfél évben elmaradt fesztiváljaink, programjaink nyomán a város számára felértékelődtek a szokatlan marketingeszközök és -megoldások. És ezért lényegesek a nagyobb rendezvényeink mellett futó kisebbek is, amiket most szintén díjaztak.

– A járvány esetleges további hullámaiban is fenn kívánjuk tartani azt a stratégiai és politikai döntésünket, mely szerint sem a kulturális, sem az idegenforgalmi területtől nem vonjuk el a forrásokat – szögezte le, hozzátéve: ezt az irányvonalat látszik igazolni, hogy a tavalyi és idei miskolci vendégéjszakák száma a pandémia ellenére is növekedett az előző esztendőkhöz képest.

A polgármesteri hivatal Sajtó, Kommunikációs és Városmarketing Osztályának vezetője Miskolc alkalmazkodóképességét emelte ki az elmúlt másfél év kapcsán.

Kép

– A díjak közül a legbüszkébb a Covid-marketing különdíjra vagyok, hiszen ezzel elismerték azt a munkát, amelyet egy új fajta, a járványhelyzet okozta körülmények közt végeztünk. Ez a helyzet új megoldásokat, új marketing eszközök „bevetését”, új kezdeményezéseket igényelt, ilyen volt például a „Hétköznapi Hősök kampány a koronavírus idején 2020”, a „Koronavírus-kommunikáció”, vagy a „Helyi termelőket támogató karácsonyi miskolci ajándékcsomag” című kezdeményezés, amelyeket a zsűri díjjal ismert el  – sorolta Vargáné Barkóczi Boglárka.

Veres Pál nyomatékosította: az ehhez hasonló újításokkal lehet a mindenkori termelőipar mellett Miskolc kitörési pontját meghatározni és továbbjavítani, ezért is örvendetes, hogy turizmusunk végre nem arra a néhány látványosságra szorítkozik, mint idáig.

– Ezeket az elismeréseket Miskolc mint Miskolc kapta – összegzett a városvezető.

A Gyémánt-díjjal elismert projekteket ITT találja.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.