Ugrás a tartalomra

Filmszakmai alapkönyveket is bemutattak a Cinefesten

Létrehozva
Jól mutatja a Cinefest sokszínűségét, hogy a fesztivál több szakmai könyvbemutatóval is várta vendégeit. A Magyar Művészeti Akadémia két kiadványát ismertető programon a szerzők mutatták be a Magyar Producerek I. és a Film és jog a gyakorlatban című kiadványokat.

A 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál számos filmszakmai programmal készült a mozgókép szerelmeseinek. Ezek részeként hat könyvet mutattak a bő egy hét alatt a szerzők, érintettek részvételével.

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének legfrissebb kiadványai közül kettővel ismerkedhettek meg a látogatók ezen az alkalmon. Kocsis Miklós, a kutatóintézet igazgatója elmondta, hogy a kötetek abba a kiadói folyamatba illeszkednek, amelynek célja a filmes világ eddig a nézők számára ismeretlen részeit megmutatni.

Kép
Fotó: Horváth Csongor

Ilyen Kollarik Tamás Magyar producerek I. című munkája, amely ma is élő, nagy alkotások létrejöttét menedzselő producerekkel készült interjúkat tartalmaz. A szerkesztő reményei szerint a tantervek része lehet a gyűjteményük, illetve később kutatási alapanyaggá válhat. Hozzáteszi: a könyv egy folyamat része, hiszen korábban animációs alkotókkal és forgatókönyvírókkal készült beszélgetéseket is lejegyeztek.

A szerző Takó Sándorral közösen jegyzett Film és jog a gyakorlatban című kiadványa egy másik sorozatba illeszkedik bele. Kollarik Tamás úgy definiálja ezt, mint ami szakmai kutatásokat, tanulmányokat gyűjt össze. A mostani kötet a filmgyártás magánjogi részére fókuszál. Tulajdonképpen az alkotók számára egy összegzés arról, milyen jogi feladatokkal, problémákkal szembesülhetnek a munka során.

A szerző hozzáteszi, hogy az eddig megjelent könyvek már bekerültek a felsőoktatásba: vagy részei a tananyagnak, vagy ajánlott szakirodalomként szerepelnek az óraleírásokban.

Kép

A Cinefesten bemutatták továbbá – a szintén a Magyar Művészeti Akadémia gondozásában megjelent – Bódy Gábor Egybegyűjtött filmművészeti írások 3. című könyvét, illetve az Örök varázs – Tóth János kinematográfus elnevezésű monografikus elemzést és egyben interjúkötetet.

A FilmHungary kiadásában megjelenő „Magyarok Hollywoodban” sorozat részeként két újabb könyvvel ismerkedhetett Miskolcon a látogató. A Zukor Adolf és a Fuchs Vilmos önéletrajzát feldolgozó alkotások évtizedekkel az eredeti kiadásuk után végre magyarul is olvashatók.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.