Ugrás a tartalomra

Kiállítással pipálta ki a hetedik x-et

Létrehozva
„Az elmúlt évek tapasztalataiból még mindig sok minden vászonra kívánkozik” – nyilatkozta Törő Irén festőművész hetvenedik születésnapjához kapcsolódó tárlatmegnyitóján a Művészetek Háza galériájában.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

A tárlaton beszédet mondott Varga Andrea alpolgármester, aki megköszönte a tevékeny miskolci életutat. – Ötven év alkotómunka hihetetlen emberi teljesítmény. Mindez tiszteletre méltó, előtte csak meghajolni lehet. 

Lehetne ötven évre visszatekintő a kiállítás, de Törő Irén a tárlat anyagát, elmondása szerint, a friss munkákból válogatta ki. – Régebbi időszakaim stílusait is nagyon szeretem, őrzöm a szívemben, de most legújabb utamat szerettem volna megmutatni a közönségnek. Kísérletező korszakomat élem, szeretnék visszatalálni azokhoz a technikákhoz, amiket már régen használtam. A természet imádatát az anyatejjel szívtam magamba, gyerekkoromban annyi szépet láttam, ami az egész életemet végigkíséri – mondta a Tiszakesziben született festőművész. – Bárhol vagyok, nagyon fontos a víz, a fák és a felhők, de valójában a természet minden csodája. 

Az alkotó 1965-ben került Miskolcra, „tizenéves gimnazistaként befogadott a Diósgyőri Vasas Képzőművész Kör, amely – kollégista lévén – a második családommá vált” – olvasható honlapján. Tárlatán nem naturalista festészet látható, hanem inkább, ahogyan ő fogalmazott: „a bennem zajló érzelmeket vetítem ki a vásznaimra”. 

Kép

1992-től a Herman Ottó Gimnáziumban tanított. Jól esik neki, hogy régi tanítványai eljárnak a kiállításaira. – Hasznosnak gondolom, hogy ha egy pedagógus alkotó is, mert ebben az esetben tudását sokkal bölcsebben tudja átadni tanítványainak, ráadásul inspirálja őket is az alkotómunkára – mondta a nyugdíjas pedagógus, aki elárulta, mostantól már csak festeni szeretne teljes szívéből.

A tárlatot Hajdú Ildikó nyitotta meg. – Törő Irénnek mindig is nagyon fontos szerepe volt Miskolc képzőművészeti életében. Ezeken a falakon fél évszázad tapasztalata és művészetszeretete látható – mondta a Herman Ottó Múzeum általános igazgatóhelyettese. 

A kiállítás október 26-ig látogatható naponta délután 2-től este 10-ig.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.