Ugrás a tartalomra

Tájépítész nyerte el a Szeghalmy Bálintról elnevezett életműdíjat

Létrehozva
Szűk egy év halasztással adták át a megyei építészkamara elismeréseit szerdán a Kós-házban.

2018-ban döntött a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamara, hogy a Szeghalmy Bálint Építészeti Alapítvánnyal közösen díjat alapít. Ezt decemberben szokták átadni, ám a tavalyi éven eluralkodó vírushelyzet miatt 2020-ban elmaradt az elismerések átadása, amit csak most tudtak pótolni. Október az építészet hónapja, így ehhez kötődően, 6-án, szerdán gyűltek össze ünnepelni a megye építészei.

Preview Image
Képgalériánk a díjátadóról; Fotók: Mocsári László

Juhász-Nagy Balázs, a megyei kamara elnöke elmondta, a díj a kimagaslóan sikeres építészeti-tervezői, vagy a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú építészeti-tervezői munkásságot ismeri el, illetve azok kaphatják meg, akik emelték Borsod-Abaúj-Zemplén megye építészeti kultúráját.

Egy életműdíjat és három alkotói díjat adtak át a mostani eseményen. A Szeghalmy Bálint nevével fémjelzett elismerések közül a legmagasabb rangú életműdíjat Dobos Sára tájépítész kapta, aki köszönőbeszédében mesélt a szakmájáról is.

Kép

– Gyakran kérdezik, mivel foglalkozom. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy egy sírhely növény kiültetési tervétől egy kastélypark megtervezéséig terjed nagyjából a munkám – mesélte a tájépítész, aki Szegeden kezdte tanulmányait. Maradandó nyomot hagyott Debrecen és Nyíregyháza várósképén is, 35 évvel ezelőtt azonban Miskolcra költözött, és – saját bevallása szerint – itt teljesedett ki igazán.

– Mindig igyekeztem a velem dolgozó építész kolléga szellemiségére, gondolkodásmódjára hangolódva készíteni az alkotást, mert ez csapatmunka: a kertnek illeszkedni kell az épülethez és fordítva – vallja.

Dobos Sára nevéhez olyan miskolci terek megtervezése kötődik, mint Lillafüreden a Függőkert vagy a II. János Pál pápa tér, de ő alakította ki például a Füzérradványi Károlyi Kastély parkját is. 2013-ban a város napján átvehette a Miskolc Város Építészeti Alkotói díjat.

Három Szeghalmy Bálint Alkotói Díjat is kiosztottak az eseményen. Az Emődi Művelődési Ház megtervezésért Révai Tamást és Bernáth Mihályt díjazták.

Kép

A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium bővítési terveiért szintén megosztott alkotói díjat kapott Szász Csaba, Szunyogh László és Taba Benő.

A harmadik alkotói díjat pedig Szűcs Gábor és Jobbágy Tamás vehette át a bükkszentkereszti Szabó Gyuri bácsi füveskertjének kertépítészeti terveiért.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.