Ugrás a tartalomra

Újra rityegett-rotyogott a kohó

Létrehozva
A Kohászati Múzeum és a Massa Múzeum által szervezett Fazola napot idén is a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat keretén belül rendezték meg.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A szabadtéri rendezvényt kellemes, őszi időben tartották meg. A program hivatalos része a bányász, az erdész és a kohász himnuszok eléneklésével kezdődött. Az eseményen köszöntőt mondott Miskolc polgármestere, Veres Pál is, aki a kohászathoz való kötődéseiről beszélt.

– A szüleim az ózdi kohászatban dolgoztak, ahová így én is gyakran bejutottam. Sokszor láttam a gyártást gyerekként és átérezhettem azt, amit a kohászok, hengerészek éreztek minden nap. Még mindig az orromban van a vas jellegzetes szaga – emlékezett vissza a városvezető, aki szerint miskolciként büszkének kell lennünk az ipari múltra.

A rendezvényen tiszteletbeli kohászavatás is volt, majd látványcsapolást végeztek a Fazola-kohónál. A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi és Műszaki Anyagtudományi karai bemutatókat tartottak, de szerepelt a programok között gombászati bemutató, gyermekfoglalkoztató, madártani bemutató, több múzeumpedagógiai foglalkozás és számos tárlatvezetés.

Harcsik Béla, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Kohászati Gyűjteményének muzeológus-intézményvezetője érdeklődésünkre arról is beszélt, miért kellett a két programot együtt megrendezni.

– A járványhelyzet összekuszálta a körülményeket, de mindenképpen szerettük volna megtartani a Fazola napot, hiszen a diósgyőri kohászat emlékét nem szabad elengedni: 251 évvel ezelőtt alakult meg Magyarország talán legrégebbi ipari cége, ami 12 évvel ezelőttig folyamatosan működött. Ennek hagyatékát pedig rendre be kell mutatnunk a városnak. Idén ebben a Miskolci Egyetem műszaki karai mellett a Diósgyőri Gimnázium és a Kós Károly Építőipari Szakgimnázium is a segítségünkre volt.

A Fazola napon az iparosok mellett számos népművész is részt vett. A Múzeumok Őszi Fesztiváljának központi motívuma idén a zene volt: ehhez kapcsolódott a programok többsége is. Ismét sokan kilátogattak az eseményre, ezzel biztosítva, hogy a múlt nem marad őrizetlen, nem kopik ki a tudatból.

– A kisvonat felújítása kicsit áthúzta a számításunkat, de itt vagyunk, itt leszünk jövőre, sőt, remélem, 15-20 év múlva is – mondta Harcsik Béla. 

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.