Ugrás a tartalomra

Láthatóvá tették a kulturális szereplőket

Létrehozva
A város által szervezett egyeztetésen bemutatkozhattak azok az intézmények és szolgáltatók, akik építik a város kultúráját. Emellett átadtak egy kézikönyvet is, ami a szegmens összes szereplőjének elérhetőségét tartalmazza, a Miskolci Nemzeti Színháztól kezdve a különböző kórusokon keresztül a helyi művészekig, fellépőkig, rock zenekarokig.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

A városvezetés korábban tartott már kerekasztal-beszélgetést, problémamegoldó fórumot, melynek résztvevői a vendéglátásban dolgozó vállalkozók voltak. Azon a területen sikerült látványos eredményeket elérni: a buliközpontnak számító Szinva terasz rendezettebb körülmények között várja a szórakozni vágyókat; meghallgatták a vállalkozók véleményét, és azzal összhangban döntöttek.

Hasonló egyeztetés kezdődött a kulturális élet pulzusát diktáló intézmények és szervezetek képviselőivel: őket hívták meg egy bemutatkozó fórumra szerda délután a városházára. Az önkormányzat tervei szerint havonta ülne össze hasonló kerekasztal, ahol a kulturális osztály vezetésével hangolnák egymáshoz az igényeket, koordinálnák a feladatokat.

– A város számára fontos, hogy felélénküljön a kulturális élet Miskolcon – fogalmazott az esemény kapcsán Varga Andrea alpolgármester, aki elmondta, készülőben van az új kulturális stratégia, ami a következő 10 év céljait, irányvonalait határozza meg.

Kép

– Mindehhez szükség van egy szakemberre, aki összehangolja a közös gondolkodást. Ezért bízta meg Veres Pál polgármester Fedor Vilmost, korábbi alpolgármestert, hogy segítse szakmailag a munkát. A legfontosabb, hogy a terület képviselői tudjanak közösen gondolkodni. Ennek kíván havonta fórumot biztosítani az önkormányzat.

Minderre azért van szükség a város álláspontja szerint, mert a saját intézményeik mellett nagyon sok területen működik civil szervezet, egyesület. Számukra kell kapcsolatteremtési lehetőséget biztosítani.

– Neves, színvonalas szolgáltatók, művészek élnek a városban, akiknek a gondolatait szeretnénk összegyűjteni, és ez alapján készül el a stratégia, ami tulajdonképpen egy közös vízió – vetítette elő Varga Andrea.

Kezet a kézbe

Az egyeztetés szervezői úgy vélik, az intézményeknek összehangoltan kell dolgozniuk a város kultúrájának nívójáért, ám ehhez elengedhetetlen, hogy az egyes szereplők ismerjék egymást. Ezt célozta az első fórum.

– Ilyen egyeztetés utoljára 10 évvel ezelőtt volt Miskolcon. Furcsa ez egy olyan település vonatkozásában, ami a Kultúra Magyar Városa cím tulajdonosa – vélekedett Fedor Vilmos, akit nemrégiben neveztek ki polgármesteri megbízottnak.

Kép

– A terület régi szolgáltatói mellett megjelentek új szereplők is. Olyan helyzet állt elő, hogy a kulturális területen munkálkodók sem ismerik pontosan egymást, nem tudják, például melyik intézménynek ki a vezetője, hány képzőművész, kórus vagy rock zenekar tevékenykedik a városban. Így nem is lehet megfelelően összehangolni a munkát. Ennek a kiküszöbölésére teszünk ma kísérletet – tette hozzá.

Kép

Az eseményen a Hermann Ottó Múzeum, a Miskolci Nemzeti Színház, a Műút folyóirat, a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Csodamalom Bábszínház mellett a város kulturális életének számos más prominens alakítója is képviselte magát. Az egyeztetés résztvevői bemutatkoztak, elmondták a feljegyzésre érdemes paramétereket, a legfontosabb tudnivalókat magukról, bemutatták a jelenben zajló munkáikat, ismertették a jövő vízióit.

Kép

– Új szektor van a kultúrában: a magánszolgáltató. Ezek az intézmények, területek szintén bemutatkozhatnak, elmondhatják, mi várható tőlük a következő negyedévben – mondta Fedor Vilmos, aki bemutatott egy újonnan szerkesztett jegyzéket is. A Kulturális Kapcsolati Kézikönyv a szektor szereplőinek listáját tartalmazza telefonszámokkal és egyéb elérhetőségekkel. Ezt az információgyűjteményt, amit hamarosan e-book formátumban minden intézményhez és szolgáltatóhoz eljuttatnak, Fedor Vilmos kifejezetten erős innovációként tartja számon.

Kép

– Ilyen összesítés ebben a formában még nem létezett. Kiderül belőle, milyen szereplői vannak a város kulturális életének, emellett mindenki elérhetővé válik a jövőben a többiek számára – fejtette ki a polgármesteri megbízott.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.