A darabot másfél éve, 2020 februárjában mutatták be először. A rendező által átdolgozott mű legfeljebb a kötőszavak szintjén tartalmaz valamit az eredetiből. Ennek ellenére a hihetetlen mélységekből is visszacsillog az ibseni mondanivaló, ami olyan baljósan jelenik meg, mint lehelet a kihűlt szobában. A karakterek jellemvonásai és az őket mozgató célok hamar kidomborodnak, ám folyamatos az augmentáció, ahogy halad előre a történet.
Lassan kirajzolódik, hogy az idillinek amúgy sem mondható világ fizikája hamis: az épp hogy működő és a tökéletesnek tűnő kapcsok sem valódiak, egy hatalmas élethazugságra épültek mind. A néző gyakran érzi úgy magát, mintha a darab a Kékszakállú herceg várának hetedik, tiltott szobájában játszódna.
A történet tulajdonképpen két idős férfiról és azok családjairól szól. Az öreg Werle Ekdalnak mindene megvan, amit pénzért lehet venni, sőt a szerelemmel kevert kéjvágy is az ajtaján kopogtat egy új feleség személyében. Ám hiába a gazdagság: az emberi kapcsolatok terén felszínes, önző férfit egyetlen(?!) élő rokona, fia is utálja. Az apja esküvőjére hazaérkező fiú szeretne szembenézni gyerekkori traumáinak kísérteteivel. Az ifjabb Ekdalt a feldolgozatlan megrázkódtatásai egy fanatikus vallási csoporthoz sodorták, így a matearialista-kapitalista apjával való viszonyának helyreállítása eleve lehetetlen vállalkozás.
8.40-kor nyúlvadászat
A másik öreg, a Rusznyák féle darabban idősebb Lajhárnak nevezett férfi, Werle tökéletes ellentettje: az életben megnyomorodott, börtönviselt, vagyontalan ember, aki családjával él együtt amolyan napról napra életet. A történet fókuszpontjában az ő fia, Lekvár áll feleségével és lányával. Az ifjabb Lajhár megálmodott orvosi karrierjét derékba törte apja bebörtönözése, mentősként dolgozik, ám ezt a munkát is csak az öreg Werlének köszönheti. Létezésének egyetlen igazolását a lányában látja, akivel igen erős a kapcsolatuk. Ebbe a képbe érkezik meg a fiatalabb Ekdal, aki Lekvár gyerekkori barátjaként - és túlfűtött vallási meggyőződésből - igyekszik rávezetni a megalkuvó családapát, hogy az életét hazugságok uralják. Ám ezzel egy olyan titok is napvilágra kerül, ami hatására kinyílik a hetedik szoba ajtaja.
Mindezt érzékenyen és mégis heves lendülettel viszi színre Rusznyák. Például egy hihetetlen vagány bulit is láthatunk a Játékszínben, ami tökéletesen felkészíti mind a nézőket, mind a karaktereket a katarzisra. A darabra jellemző, hogy minden mondatnak értelme van – az utalások, a háttérben zajló folyamatok ráerősítenek a szereplők belső vívódásaira. Ebben a világban mindenki kicsit félrebeszél. Senki nem akarja érteni teljesen a másikat. A kényszeredett mosoly mögötti káromkodást csak a néző hallja, így ő lesz egyedül tulajdonosa a teljes képnek. A színészi játék pedig nagyon erős: kivétel nélkül mindenki tesz velünk legalább egy lépést a Sárgalapos Úton Őrület városa felé. Rusznyák Gábor Vadkacsája tulajdonképp lufiborotválás: egyszerre feszült és szórakoztató, ám a végén a pukkanás elmarad. Valami mást kapunk a várt helyett: puskadurranást, nyúlvadászatot. Nyolc óra negyvenkor.
