Ugrás a tartalomra

Rendhagyó megyetörténeti kötetet mutatnak be

Létrehozva
Csontos László lokálpatrióta – aki korábban a Miskolci Naplónál is dolgozott újságíróként – új könyvét szerdán délelőtt mutatják be Géniusz könyvesboltban.
Kép
csontos lászló könyv

A szerző „Az én megyém! Borsod, Abaúj, Zemplén és egy csipet Gömör” című kötetet Szinay Attila, az Agrárminisztérium államtitkára és Szunyogh László, Miskolc főépítésze társaságában mutatja be 11 órától, majd a hivatalos részt követően dedikálja is a könyvet.

Csontos László korábbi művei közül a Bükki bujdosók és a Különleges küldetés című történelmi kisregények is megvásárolhatók a helyszínen, a Széchenyi utca 107. sz. alatti Géniusz könyvesboltban. Ezekről is mesélt a miskolci amatőr történész ITT olvasható interjúnkban.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.