Ugrás a tartalomra

A kultúra művelőinek fejezték ki köszönetüket

Létrehozva
A magyar kultúra napját ünnepelték a megyei önkormányzatnál csütörtökön. A rendezvényen átadták az Erdélyi Magyar Örökség Díjakat a kultúra négy helyi művelőjének.

A megyei önkormányzat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatallal közösen ünnepelte Kölcsey Ferenc Himnuszának születésnapját. Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta, fontos, hogy a kultúra mindenkié legyen, a nagy és a kis települések lakóié is.

Kép

– A mai ünnepeltért csak körül kell néznünk, a magyar kultúra megmutatkozik a képekben, a szobrokban, a könyvekben, de akár az ékszerekben is. Nemzeti kultúránk felbecsülhetetlen gazdagságú erő. Akárhol is éljünk a világban, hagyományainkba kapaszkodunk. A kultúra tehát körülvesz minket, és meghatározza közösségi létünket – mondta, idézve Csoóri Sándor költő szavait, majd érdekességképpen bemutatott egy kalocsai vőfélykendőt, mondván: egy kulturális államtitkár zsebében mindig lapulnak kulturális kincsek.

Bánné Gál Boglárka ünnepi beszédében felidézte a kultúra napjának kialakulását. – A kéziratok tanúsága szerint Kölcsey Ferenc január 22-én tisztázta le a Himnuszt, amit később Erkel Ferenc zenésített meg. Ez a magyar nemzet identitásának kifejezőeszköze lett, a magyar kultúra napját pedig 1989 óta ünnepeljük – mondta a megyei közgyűlés elnöke, majd hozzátette, a magyarok természetüktől fogva mindig csak adtak alkotásokat mások szolgálatára. – Borsod-Abaúj-Zemplén megye megannyi tehetséges embert rejt, akik teremtő tevékenységet végeznek hazánkért. 

Az ünnepségen átadták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Erdélyi Magyar Örökség Díját Erdő Zoltán klarinét-, tárogató- és kamaraművésznek, zeneiskolai tanárnak, Pápai Ferenc népművelőnek, kulturturisztikai szervezőnek, Széphalmi Jurkó László iparművésznek és Tuzáné Mák Zsuzsanna középiskolai tanárnak, erdélyi utak szervezőjének.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Pápai Ferenc úgy nyilatkozott, majdnem megkönnyezte, amikor megtudta, hogy díjat kap. – Eddig minden évben Szatmárcsekén ünnepeltem ezt a napot, volt, hogy Kányádi Sándorral. Azt gondolom, újítani kell, és ha most éppen nem is utazunk el Erdélybe, gondolatainkkal kell ott lennünk, hogy megtaláljuk romlatlan önmagunkat – mondta. 

Pohárköszöntőt Demeter Zoltán országgyűlési képviselő tartott. Az ünnepségen fellépett a Bodrog Néptáncegyüttes, a Reményi Ede Kamarazenekar vonósötöse, Jacsó Pál költészetkedvelő ügyvéd pedig verset mondott.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.