Ugrás a tartalomra

Akkor és most: a Kazinczy utca

Létrehozva
A képpár a Kazinczy utcát ábrázolja jó száz év különbséggel.
Kép

Ez az utca egyike azon belvárosi társainak, melyeknek képe ennyi idő alatt sem változott jelentősen. Bal oldalt az egykori Három Rózsa Hotel épülete látszik, ami ugyan a Széchenyi utcára van címezve, de jelentős homlokzati fronttal rendelkezik a Kazinczy utcán is. Ezt követi a Baruch–Stamberger-ház, majd lakó- és oktatási házak jönnek, hogy elérjünk a zsinagógáig, mely főhomlokzatával a Kazinczy utcára néz, oda is van címezve, de állandóan használt bejárata a Déryné utcáról nyílik. Jobb oldalon a csak „zöld háznak” nevezett épület áll mindkét képen, 1879–81-ben épült, építtetője Horváth Lajos volt. Ezután a két kép nem egyezik, hiszen a mostani új építésű házak kerültek a korábbiak helyére, a Kazinczy 8. számtól pedig lakóházak sora követi egymást, de a 12. szám alatt a huszadik században BM-óvoda is működött. A két kép középpontjában a Földes Ferenc Gimnázium épülete áll (a korábbi felvétel készítésekor még a Miskolci Katolikus Fiúgimnázium üzemelt itt, mely 1922-től Fráter György nevét viseli).

Kép


(Tajthy Ákos szövege, dr. Sáfrány Gy. József képeslapja, Mocsári László fotója.)

Címkék

Ez is érdekelhet

fotók: Horváth Csongor
Miskolc ipari örökségének bemutatására írtak ki pályázatot
KultúraMiskolcBelföldKörnyezet
„Ipari örökség – élő tér: Miskolc múltja és jelene” címmel hirdetett országos fotópályázatot a CineFest Egyesület a Miskolci Fotóklub Egyesület együttműködésével.
Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.