Ugrás a tartalomra

Kiemelten fontos a magyar értékek őrzése

Létrehozva
A nemzeti értékek helyi és vármegyei szinten határozzák meg a magyar identitást, és országhatárokon átnyúlva egyesítik a külhoni magyarságot az anyaországgal – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleménye szerint a magyar életmód és a nemzeti értékek védelméért felelős miniszterelnöki biztos az Értéktár Konferencia csütörtöki megnyitóján Budapesten.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

V. Németh Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy ha magyar sajátosságokról beszélünk, akkor az nem történhet meg a külhoni értékek felsorolása nélkül. A hungarikumok és a nemzeti értékek az elcsatolt nemzetrészekkel való kapcsolattartás egyik formájává, a határon átnyúló békés nemzetegyesítés egyik eszközévé váltak – tette hozzá.

Kitért arra is a közlemény szerint, hogy a vármegyei értéktárak a helyi települési elemekből építkeznek. A magyar értékek egyfajta büszkeségforrást jelentenek egy-egy kis településnek. Hangsúlyozta, hogy az ágazati értéktáraknak fontos szerepük van az egyes szakterületek népszerűsítésében, és nem csupán szükséges megállók a hungarikumok felé vezető úton.

A rendezvényen Nagy István agrárminiszter videóüzenetében kiemelte, hogy éppen tizenegy éve fogadta el az Országgyűlés a hungarikum törvényt, amelyet 2015-ben úgy módosítottak, hogy a külhoni magyarság képviselői is bekapcsolódhassanak a kezdeményezésbe. A hungarikum mozgalom ma már a magyar életmódot is védő, a multikulturalizmus hatásainak mérséklésére szolgáló eszköz is lehet – tette hozzá a tárcavezető a Magyar Távirati Iroda (MTI) közlése szerint.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.