Ugrás a tartalomra

Ismét álló tapssal jutalmazták az olaszok a miskolci szimfonikusokat

Létrehozva
Három nagyszabású operagála koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar augusztus eleji olaszországi turnéja alatt.
Kép
Fotó: Miskolci Szimfonikus Zenekar

Az együttes a Comoi-tó mellett Varennában és Dongóban, valamint a Cremonai Nyári Zenei Fesztivál keretében lépett fel - tájékoztatták lapunkat.

Mint írták, Itáliában is bemutatta operagála programját a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A miskolci és mezőkövesdi közönség június végén hallhatta azt a koncertet, amit az olasz turnén is játszott az együttes. A műsoron az olasz és francia opera részletek mellett Lehár Víg özvegyének részlete is felcsendült, az itáliai közönség nagy örömére.

A három koncerten összesen körülbelül 1500 zenekedvelő tapsolt állva a miskolci együttesnek. A hangversenyek dirigense Lorenzo Castriota volt.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.