Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Petőfi tér és a Deszkatemplom

Létrehozva
Petőfi Sándor tér, háttérben fent a Deszkatemplom – írja az 1953-ban készült és a Fortepan gyűjteményében megtalálható felvétel szövege.
Kép

Az eredetileg Tetemvár térnek nevezett területen 1951-ben avatták fel Kocsis András szobrászművész alkotását, Petőfi Sándor szobrát (a felvételeken éppen nem látszik). A teret 2000-ben újították fel utoljára, akkor nyerte el mai arcát. A képen látható tetemvári épületek ma is állnak és a Deszkatemplom is. A Szeghalmy Bálint tervei szerint készült monumentális és az erdélyi, szatmári népi építészet formavilágát megjelenítő templomot 1938. szeptember 19-én avatták fel, ez látható az 1953-as felvételen, azonban 1997-ben felgyújtották és csaknem porig égett. A jelenlegi Deszkatemplom az eredeti formavilágát megtartva közadakozásból és állami támogatásból épült újjá Puskás Péter tervei szerint, Simon Gábor építész vezetésével, és 1999. május 2-án avatták fel. A régi kép bal oldalán található épületeket lebontották, helyükön tízemeletes társasházak, park és sétányok vannak ma.

Kép

(Tajthy Ákos szövege, Kézdi Ákos fotója, a régi kép forrása Fortepan/Horváth József)

Címkék

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.