Ugrás a tartalomra

Akkor és most: az egykori Borsod Domus

Létrehozva
Akkor és most. A Nagyváthy János utcai Borsod Domus Áruház látható az 1976-ból származó felvételen.
Kép
Akkor... Fotó: Fortepan / FŐFOTÓ

A Domus bútoráruház első fővárosi üzletei 1974-ben nyitották meg kapuikat, és már abban az évben megszerezték a Közép-Európa legnagyobb lakberendezési áruháza címet, fénykorában még a tőzsdén is jegyezték a céget. Az egykori piacvezető bútoráruház a vasfüggöny mögött megteremtette a lakberendezési kultúrát. 
Budapest mellett Kaposváron, Miskolcon, Kecskeméten, Veszprémben, Egerben, Nyíregyházán, Zalaegerszegen, Pécsett, Szolnokon, Szegeden, Győrött, Debrecenben és Székesfehérváron is üzletet nyitott a Domus. A Nagyváthy utcai áruház 1975-ben tárta ki kapuit. 

Kép
...és most. Fotó: Juhász Ákos

Az áruház diadalmenete még a rendszerváltás után is töretlen volt, ám a kilencvenes évektől a versenytársak, az Ikea és a Kika megjelenésétől lejtmenet kezdődött, az utolsó 2011-ben zárt be. A Borsod Domus 2006-ban alakult át: földszintjén szupermarket, emeletén pedig egy dán lakberendezési áruház nyílt. Földszinti bérlője 2022 szeptembere óta az egyik legnagyobb német diszkontlánc.

Címkék

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.