Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Szemere utca

Létrehozva
Újabb Szemere utcai képeslap bukkant fel Sáfrány Gy. József képeslap-gyűjteményében.
Kép
Akkor...

Azért újabb, mert ennek egy párját már láthattuk, az eltérés a kettő között az irány: míg a tavaly júliusban bemutatott régi felvétel a Mindszenti templom irányába néz, a mostani készítője a Villanyrendőr felé exponált. 
A baloldali házsor ismerős lehet, hiszen a legelső, csak részben látszó földszintes ház kivételével minden épület áll ma is. A Szemere utca 8. szám alatti társasház tűzfalát homlokzatosították az Uitz Béla utca kialakítása után, kettővel utána áll az 1800-as évek végén épül Grünfeld- (később Győri) ház, melyben ma a Mathias Corvinus Collegium működik, utána pedig az ügyvédi kamara néhai székháza. 

Kép
... és most. Fotó: Mocsári László

A jobboldalon csak a Szemere utca 3. szám alatti társasház áll a mai napig, ezt néhány éve szépen fel is újították. Az előtérben lévő egy emeletes épület minden valószínűség szerint az Uitz Béla utca kialakításának áldozata lett, a földszintes ház helyén pedig az egykori OTP-székház áll, melyben manapság a Nemzeti Adó és Vámhivatal irodái működnek.

Címkék

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.