Kaszás Hedvig miskolci üvegfestő-művész kiállítását március 18-tól, hétfőtől lehet megtekinteni a Városháza aulájában. A megnyitó is ezen a napon 17 órakor kezdődik. A tárlatot Varga Andrea alpolgármester nyitja meg. Az eseményen közreműködik Romhányi Róbert zongoraművész. A kiállítás április 3-ig látogatható.
A művész többféle módon is alkot, ezúttal üvegfestményeit mutatja meg
Ez is érdekelhet
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.