Ugrás a tartalomra

Zenében is két jó barát

Létrehozva
Csütörtök délután a lengyel-magyar barátság napja alkalmából tartottak koncerteket Miskolcon.
Kép
Fotók: Mocsári László

A Miskolci Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat által a Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában tartott eseményen Badány Lajos emlékeztetett: a Lengyel-Magyar Barátság Napjának ünneplése 2006. március 24-re nyúlik vissza. Ezen a napon avatta fel ugyanis a magyar-lengyel barátság első köztéri emlékművét Lech Kaczynski lengyel és Sólyom László magyar államfő Győrben.

Erre a barátságra Miskolc számos szegletében emlékeztet minket valami: a Katowice utca, a Romek Strzałkowski emlékmű, a Hősök terén álló Katowice fa, a Katyni emléktábla a Minorita templom falán, vagy éppen a II. János Pál pápa tér és a Diósgyőri vár Szent Hedvig kápolnája. Ezek a helyek mind-mind a kölcsönös tisztelet, szeretet és megbecsülés szimbólumai.

Kép

Az alpolgármester szerint fontos, hogy napjaink aktuálpolitikai fejleményei ellenére a két nemzet közötti barátság ne szenvedjen csorbát, és megértsük egymásétól eltérő történelmi reflexeinket. Elvégre – fejtette ki a városvezető – az évszázadok folyamán mindig akkor voltunk sikeresek, amikor vállat vállnak vetve küzdöttünk.

Kép

Ezután a nemzetiségi önkormányzat emléklap formájában köszönetét fejezte ki a Szabó Lőrinc Fiókkönyvtár Idegennyelvű Könyvtárnak, amiért számos rendezvényük lebonyolításában segédkeztek már. Pálfi Erika örömmel konstatálta, hogy a helyi lengyelek közül is sokan keresik fel őket. Ebben – mutatott rá az intézményvezető – a könyvtár lengyel nyelvű és/vagy történelmi-kulturális vonatkozású kínálata is ösztönzi őket.

Kép

A program ezt követően a Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak koncertjével folytatódott, majd egy díszvendég zongoraművész koncertjével zárult. Marcin Dominik Gluch a délelőtt folyamán egyébiránt az iskola növendékeivel különféle műhelyfoglalkozásokat tartott.

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.