Ugrás a tartalomra

Hegyi Árpád Jutocsára emlékeznek a színházban

Létrehozva
A nemrégiben elhunyt Hegyi Árpád Jutocsára emlékezik a Miskolci Nemzeti Színház.
Kép

Ahogy lapunk megírta, a szeptember 22-én elhunyt Hegyi Árpád Jutocsa már 1980 és 1983 között a teátrum rendezője volt, a közönség azonban 1992-től ismerhette meg még jobban, hiszen 10 évig a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója és főrendezője volt. Vezetése alatt alakult ki az operajátszás a miskolci színházban és jött létre egy önálló tánckar Kesselyák Gergellyel és Müller Péter Sziámival közösen alapította meg a Bartók Plusz Operafesztivált, ami 2001 és 2019 között hozott pezsgést Miskolcra.

Az opera- és a balett-tagozat meghonosításával vált háromtagozatúvá a Miskolci Nemzeti Színház – ez is Hegyi Árpád Jutocsa nevéhez kötődik. Mindemellett számos fiatal tehetséget szerződtetett igazgatósága alatt a társulatba, olyan művészeket, akik mára a teátrum alappilléreivé váltak. (Kollégánk megemlékező írását ITT olvashatják a művészről.)

Október 17-én 14 órától Nagyszínházának földszinti előcsarnokában megemlékezést tart a Miskolci Nemzeti Színház. "Mindazok, akik szerették és tisztelték színházunk egykori igazgatóját, ezen a napon róhatják le kegyeletüket egy szál virággal" - áll a teátrum kedden kiadott közleményében.

A megemlékezésen beszédet mond Mikita Gábor színháztörténész, a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeum vezetője, valamint Seres Ildikó színművésznő.

Hegyi Árpád Jutocsa temetése 2024. október 21-én 14:30-kor lesz Budapesten, a Farkasréti Temetőben (Budapest, 1124, Németvölgyi út 99.).

Ez is érdekelhet

Vajon lesz-e jövőre is?
KultúraMiskolc
Hamarosan kihirdetik az új színházi évadot, a 2026/27-est, amiben valószínűleg helyet kap a Vasgyári eklogák is. A darab szerzőjével és rendezőjével beszélgettünk.
Képgaléria
Kézműves ünnep a Miskolci Galériában
Élővé teszik a népművészetet – zárult a régiós tárlat
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Családi programmal zárult a XVIII. Élő Népművészet – Országos Népművészeti Kiállítás 2026 című pályázat Észak-Magyarország és Felvidék régió kiállítás szombaton a Miskolci Galériában.
Azt hirdette, amiben hitt
KultúraMiskolcSzabadidő
Hitelesség – így nevezik azt, amikor valaki tökéletesen azonosul az általa megfogalmazott gondolatokkal. Gubás Gabi személyesítette meg Polcz Alaine-t a TTH színpadán hétfőn.
Tiszta lappal
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Adyt idézi egy újonnan induló folyóirat, amit szakmai lapként aposztrofált Filip-Kégl Ildikó. Az íróval, költővel, kritikussal és irodalomszervezővel beszélgettünk az Észak-fokról és a hetekben kapott díjairól.