Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Diósgyőri vár

Létrehozva
Heti képpárunk az újjáépítés alatt álló Diósgyőri várat ábrázolja.
Kép
Akkor... Sáfrány Gy. József képeslapja.

A vár falai a Szinva patak völgyéből kiemelkedő szikladombra épültek. Története régre nyúlik vissza: a források szerint már a 12. században állhatott itt vár; a mai, gótikus vár a tatárjárás után épült, fénykorát Nagy Lajos uralkodása alatt élte. Később a magyar királynék jegyajándéka volt, egészen a török időkig. A 17. század végére már lakhatatlanná vált, állapota egyre jobban leromlott. 1962-ben Czeglédy Ilona régész vezetésével kezdődött a vár feltárása, amelynek eredményeként romállapotában konzerválták. 

Kép
...és most. Horváth Csongor fotója

Újjáépítése 2013-ban kezdődött, az első ütemet 2014-ben adták át, a második pedig 2021 elején elején indult. A munka hosszú időn át állt, mivel a renoválás közben kiderült: a tornyok eredeti állapotukban nem bírták volna el a ráépítéseket. Megerősítésükhöz végül a kormány biztosította a szükséges kétmilliárd forintos pluszforrást, így a munka újraindulhatott és azóta is gőzerővel zajlik.

 

 

 

Címkék

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.