Ahogyan egy egyetemnek van kutató szerepe a képzések indítása mellett, úgy egy színház is lehet a kísérletezés terepe, amellett, hogy kiszolgálja a nézői igényeket. Ebben kifejezetten erős a miskolci teátrum, ahol az idei évadban bemutattak már rémbohózatot, kortárs színművet, operettet, mesejátékot és újragondolt klasszikust is. A Primadonnák azonban olyan, mint a halászlé a karácsonyi asztalon. Valószínűleg ez lesz az az előadás, amire a legtöbb jegyet értékesítik majd a két ünnep között, hiszen van benne minden, amit ilyenkor a nézők keresnek: könnyen emészthető történet, komikus alaphelyzet és férfiak női ruhában. Nézzük, miből főzte meg Keszég László rendező a Miskolci Nemzeti Színház karácsonyi halászlevét!
Szoknyára a nadrágot
A Miskolci Nemzeti Színház November 29-én mutatja be a Primadonnák című bohózatot a Nagyszínházban. A darabot jegyző Ken Ludwigot szokás a legnépszerűbb kortárs amerikai szerzők között említeni. Nem véletlenül: pályája során színpadra alkalmazta a krimi királynőjének, Agatha Christie-nek a vonatos klasszikusát, emellett olyan sikerdarabokat is jegyez, mint a Botrány az operában vagy a Hőstenor. A Primadonnák is ezt a sort erősíti: Ken Ludwig Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című komédiájának karaktereit vegyíti a Van aki forrón szereti fő poénjával. Persze, ha már film, ahol férfiak nőnek öltöznek, említhetnénk az Egy szoknya, egy nadrág című 1943-as Latabár Kálmán nevével fémjelzett mozit, annak a 2005-ös feldolgozását, vagy a 2004-ben bemutatott Feketék fehéren vígjátékot, amiben annyival fejelik meg a magas sarkúban parádézó pasik koncepcióját, hogy afroamerikai nyomozók bújnak elkényeztetett és kőgazdag fehér csajok bőrébe.
Az alapkoncepció a Primadonnák esetében sem túl bonyolult, a Miskolci Nemzeti Színház így summázza a sztorit: „két sikertelen, az utolsó fillérig elszegényedett angol Shakespeare-színész ígéretes hirdetést olvas egy amerikai vonaton: a haldokló, dúsgazdag Florence asszony hónapok óta hasztalan keresi Maxot és Steve-et, elveszett nővérének gyermekeit, hogy rájuk hagyja tekintélyes vagyonát. A fiúk azonnal megérzik ebben a nagy lehetőséget; miért is ne lehetnének ők az Angliában nevelkedett, ősidők óta nem látott unokaöccsök? A végre nagy sikerrel kecsegtető színjátszó akciót némileg bonyolítja, amikor kiderül, Max és Steve valójában lányok: Maxine és Stephanie.”
Mechanikus faék
A darab komplexitását növeli, hogy megismerhetünk több olyan karaktert is, akiknek egyéni motivációik rámutatnak a helyi dinamikára. Dúsgazdag asszonyság, aki szeretné újra látni elveszett rokonait, orvos, aki a fiát igyekszik rávenni, hogy a zsíros hozományt ígérő ujjra húzzon gyűrűt, álszent tiszteletes, többre érdemes unokahúg, aki színházi álmokat dédelget, és van persze egy tiszta szívű naivánk is.
Annak ellenére, hogy mindössze nyolc színészt mozgat az előadás, sodró a lendület. A jelmezeket szinte percenként cserélik, Keszég László pedig csúcsra járatja a tempót – érdekesség egyébként, hogy maga a rendező is játszott korábban ebben a darabban, így belső tapasztalatok is segíthették a munkáját. Mindenesetre kihagyott ziccernek tűnik, hogy a miskolci verzióban talán csak pár perc telik el aközött, hogy Leo és Jack olvasnak a könnyű pénzt ígérő "szerepről", és aközött, hogy kiderül, hogy Max és Steve voltaképp nők. Valószínűleg azért hagyta magasban a labdát a rendező, hogy nagyobb hangsúly kerüljön a megérkezés utáni részre. Az előadás egyébként nem egy lapra játszik: több helyen is jó érzékkel tompítja Keszég László a megkerülhetetlen alaphelyzetet - ilyen például a Jávorszarvas páholyban játszódó jelenet. Szóval nem nehéz túllendülni a Titánia kosztüm alól kilógó vaskos férfi láb okozta sokkhatáson.
A színház karácsonyi halászleve tehát elkészült. Kérdés, hogy 2024-ben mennyire működik a poén, hogy fiúk lányruhába bújnak, hiszen ezen múlik tulajdonképp a történet érvényessége. Persze a Primadonnák arra biztos recept, hogy egy nehéz év végén elterelje a közönség figyelmét a színház falain kívüli dolgokról.
