Ugrás a tartalomra

„Könnyek a vízben” - jótékonysági koncert Székelyföldért a Puskás Szoborparkban

Létrehozva
A székelyföldi árvizek károsultjaiért tartott koncerten az Edda Művek is zenélni fog.
Kép
jotekonysagi_koncert
A koncert programja.

Július 6-án, vasárnap délután egy különleges eseményt láthatnak az érdeklődők a Puskás Szoborparkban: a „Könnyek a vízben” címmel jótékonysági koncertet a májusi székelyföldi árvizek károsultjaiért.

Több száz család vesztette el otthonát, munkáját, megélhetését június elején Parajdon, Háromszéken és más településeken. A természeti katasztrófa nemcsak épületeket sodort el, hanem álmokat, biztonságot, jövőképet is lerombolt. Most azonban lehetőség nyílt arra, hogy a zene és az emberség erejével segítsünk ebben a nehéz
helyzetben. Ehhez pedig csupán bulizni kell egy hatalmasat.

A koncertkezdeményezés az Ismerős Arcok zenekartól indult, nem sokkal később több mint harminc hazai előadó és együttes csatlakozott hozzájuk – a Magna Cum Laude-tól, Curtisig, Radics Gigitől az Edda Művekig, a Beatrice-től a Csík zenekarig.

A koncert teljes bevételét a parajdi, illetve a székelyföldi károsultak megsegítésére fordítják majd, az adományok gyűjtését és eljuttatását az Ökumenikus Segélyszervezet vállalta. 

A koncert július 6-án 14 órakor kezdődik, kapunyitás 13:00 órakor várható. Jegyek már kaphatók az Eventim oldalán, de a helyszínen is elérhetők lesznek. Egy jegy ára nemcsak egy koncertélményt jelent, hanem egy család
újrakezdését is.

Címkép forrása: pexels

Címkék

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.