Ugrás a tartalomra

Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba

Létrehozva
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Kép
kose_etelek_zsidohaz_260315ml-1.jpg (367.52 KB)
Fotó: Mocsári László

A résztvevők bepillantást nyerhettek a közel-keleti konyha legismertebb fogásainak elkészítésébe, és választ kaphattak arra is, miként készülnek olyan népszerű ételek, mint a hummusz vagy a falafel. A workshopon nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is megismerkedtek az izraeli gasztronómia jellegzetes alapanyagaival és fűszerezésével.

Braun Ábrahám, a Zsidóház rabbija elmondta: a főzőtanfolyam egy hosszabb gasztronómiai programsorozat része.

– Ez a gasztrosorozatunk egyik állomása, ahol mindig más ízvilágot választunk, és megtanítunk néhány jellegzetes ételt, valamint azt is, milyen összetevők szükségesek az elkészítésükhöz – fogalmazott.

Kép
kose_etelek_zsidohaz_260315ml-6.jpg (285.61 KB)

Hozzátette: a workshopokat minden alkalommal ugyanaz a szakember vezeti.

Sepsi Balázs Budapestről érkezett, a Kóser Étterem vezetője, és a korábbi alkalmakon is ő segítette a résztvevőket. Jelentős tapasztalata van a kóser ételek elkészítésében, számos hasonló gasztroworkshopot tart, ahol szintén ilyen fogások készülnek – mondta.

A rabbi kiemelte, hogy a program közösségépítő célt is szolgál. A mintegy huszonöt résztvevő többsége most vett részt először a Zsidóház rendezvényén.

– A célunk kettős: egyrészt új életet szeretnénk lehelni a zsidó közösségbe, másrészt megosztani a zsidó értékeket és kultúrát a környezetünkkel. Ez egy nyitott esemény, így nemcsak a zsidó közösség tagjai, hanem más érdeklődők is részt vesznek – hangsúlyozta.

Kép
kose_etelek_zsidohaz_260315ml-2.jpg (437.65 KB)

Mint mondta, a gasztroworkshopok egy szélesebb, a nyilvánosságnak szánt kulturális programsorozat részét képezik.

– Szeretnénk terjeszteni a zsidósághoz kapcsolódó tudást és kultúrát, ezért a jövőben is tervezünk hasonló eseményeket, hogy mind a zsidó, mind a nem zsidó közösséggel megismertessük vallásunk sajátosságait – tette hozzá.

A főzés végén a résztvevők közösen meg is kóstolhatták az elkészült fogásokat, így az esemény egyszerre nyújtott gasztronómiai élményt és közösségi találkozási lehetőséget.

Kép
kose_etelek_zsidohaz_260315ml-10.jpg (338.14 KB)


 

Címkék

Ez is érdekelhet

Egész héten hangos
KultúraMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
Tizenhárom koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar a Művészetek Házában március 16–20. között. A nézőtér miskolci iskolák tanulóival telt meg.
Miskolciak intik csendre a hatvaniakat
Kultúra
Lélekemelő zenei esttel készül a húsvéti időszakra a Polifónia Vegyeskar: a hatvani templomban megrendezett nagyböjti áhítat a klasszikus egyházzene eszközeivel kínál elmélyülést az érdeklődőknek.
Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.