Kultúra
Latin gitárest Szűcs Antal Gáborral Görömbölyön
Október 14-én, pénteken este nyolctól a Görömbölyi Művelődési Házban tart latin gitárestet Szűcs Antal Gábor miskolci vendégművészek társaságában.
Ennyire mesés egy könyves hét legvége
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár vasárnap 10 és 14 óra között tartotta az Országos Könyvtári Napok egyik legfontosabb rendezvényét, a Könyves Vasárnapot.
Az idei Prima-gálán ismét a megye legjobbjait ismerik el
November 5-én, szombaton hagyományszerűen a Miskolci Nemzeti Színházban tartják a Prima Díj Gálát. A szavazás rövidesen elindul. A részletekről Ádám Imre, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szervezetének elnöke számolt be a Miskolc Televízió Kilátó című műsorában.
Az egyedi kifejezésmódra ébredés
Péntek délután az Ifjúsági Ház Galériáján nyílt meg Hegedűs-Csatai Krisztina festőművész Ébredés c. kiállítása.
Őszi tárlatdömping: számos helyszínen várják a látogatókat
Izgalmasnak ígérkeznek a Múzeumok Őszi Fesztiválja első két hetének programjai. Íme!
Sokat tanulni, sokat kacagni a Százholdas pagonyban
Pénteken mutatja be a Micimackót a Miskolci Nemzeti Színház.
A francia írónő, Annie Ernaux kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Annie Ernaux francia írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Jézus Krisztus Szupersztár premier Miskolcon
Szabó Máté rendezésében a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera lesz látható a Miskolci Nemzeti Színházban október 7-től. Jézus szerepében Szőcs Arturt és Börcsök Olivért, Júdásként Rózsa Krisztiánt és Polák Ferencet láthatja a közönség a Nagyszínház színpadán.
Rangos díjjal ismerték el Horváth János munkásságát Párizsban
A miskolci festőművészt pályamunkája alapján szakmai zsűri javasolta a Stein Anna-díjra, mellyel magyar művészek alkotótevékenységét kívánják támogatni.
Miskolcra látogatott a Koreai Köztársaság nagykövete
Veres Pál polgármester hivatalában fogadta a diplomatát, és bemutatta a város történelmi múltját, gazdasági és turisztikai lehetőségeit, valamint ismertette a városban letelepedő cégeket.
A miskolci reformátusság – tematikus városnézés
Folytatódik a Tourinform Miskolc városnézéseinek sorozata.
Népmesepont nyílt Miskolcon
A Magyar Népmese Napján nyitotta meg kapuit a Miskolci Lenke népmesepontja, ahol a gyerekek játszva tanulhatják a hagyományokat.
A Quimby is fellép a miskolci Rocktoberfesten (videóval)
Október 13-án újra egymásra talál a Quimby és a Rocktoberfest!
Ismét csúcson a Ködmön Formációs Táncegyüttes
Október 1-én Zalaegerszegen, a Formációs Táncok Magyar Bajnokságán versenyzett a Ködmön: tizenhetedszer is győztek.
Visszatér Miskolcra a Roctoberfest
Idén októberben újra megrendezik a Rocktoberfestet az Egyetemvárosban. Sztárok, helyszín, Repohár – erről kérdeztük a szervezőt, Lipták Ádámot.
Elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, a magyar dzsessz kiemelkedő alakja
Életének 80. évében vasárnap hajnalban elhunyt Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a nemzet művésze, a magyar dzsessz kiemelkedő alakja - tudatta a Magyar Jazz Szövetség. Mint a szervezet közösségi oldalán írta, Szakcsi Lakatos Béla személye összefonódott a hazai dzsessz fejlődésével és kiteljesedésével, távozása pótolhatatlan veszteség.
Megnyitogatta az új évadot a Csodamalom
Az idén harmincéves Csodamalom bábszínház vasárnap új bemutatókkal és vendégelőadásokkal nyitotta meg a 2022-23-as évadot.
Hömpölygő tömeg az októberi régiségvásáron
Október első vasárnapján ismét régiségekkel telt meg Miskolc belvárosa. A napsütéses, szép időjárás kedvezett mind a portékáikat árulóknak, mind a vásárra kilátogatóknak: hömpölygött a tömeg egész délelőtt a Széchenyi utcán.
A hősi halált halt diósgyőri katonákról emlékeztek meg
Megemlékezést tartottak az I. világháborúban hősi halált halt diósgyőri katonák emlékére állított Hősi emlékmű leleplezésének 93. évfordulója alkalmából a diósgyőri Táncsics téren. A Vitézi Rend Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Törzskapitánysága évről évre megrendezi az ünnepet.
A Zene Világnapját ünnepelték a MÜHÁ-ban
A nagy hagyományokkal bíró programot szombaton este rendezték meg a Művészetek Házában.