Kultúra
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.
Egy korty zene a nyár után
A nyár utolsó napjai és az ősz első dallamai találkoztak csütörtökön a miskolci Szinva teraszon. A Miskolci Szimfonikus Zenekar hagyományos Aperitif koncertje ezúttal is ízelítőt kínált a következő évadból.
CineFest, UmaMiskolc, kertmozi, borkóstoló és Régiségvásár: így ugrunk bele szeptember első hétvégéjébe Miskolcon
Sűrű programkínálattal indul a szeptemberi hétvége Miskolcon: pénteken kezdődik a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, miközben a belvárosban zenés gasztrokorzó várja a közönséget.
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.
Különleges ételekkel és előadókkal érkezik a IV. Sólet Fesztivál vasárnap
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások – szeptember 6-án, ismét megtelik élettel a miskolci zsinagóga udvara.
Pénteken elstartol a CineFest – a fesztivál igazgatójával beszélgettünk a Kilátó című műsorunkban
Filmek, sztárok, koncertek, premierek, szabadtéri vetítések és rengeteg kísérőprogram. Pénteken indul a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Az előkészületekről, kulisszatitkokról, és a legizgalmasabb vetítésekről számolt be stúdiónkban Bíró Tibor fesztiváligazgató.
Képzőművészeti pályázatot hirdettek az Ars Sacrára
Péntek, 16 óráig várják a grafikákat, festményeket és kisplasztikákat a Feledy-házban, a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál képzőművészeti pályázatára.
Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
További két évig a Mercedes-Benz Miskolc lesz a CineFest főtámogatója
Meghosszabbította együttműködési megállapodását a CineFest és a Mercedes-Benz Miskolc hétfőn, amely a materiális támogatáson túl autókkal és ötletekkel is hozzájárul a fesztivál sikeréhez.
Pressburger Imrétől John Williams-en át Gáspár Sándorig – az idei CineClassics programja
Magyarország legrégebbi folyamatos filmtörténeti programsorozata, a CineClassics idén is kimagaslóan izgalmas programmal jelentkezik.
CineVersity – a Miskolci Egyetem programjai a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon
A 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál kiemelt partnereként és főtámogatójaként a Miskolci Egyetem idén is páratlan élményeket kínál a kultúra és a filmek szerelmeseinek.
Kulisszatitkok: így készül a Valahol Európában a miskolci színházban
A színpadon majd néhány óra alatt elevenedik meg a történet, ám addig hosszú és kemény út vezet. Miskolcon már javában zajlik a készülő Valahol Európában című musical próbafolyamata.
Kaotikus zene és monumentális látvány
Augusztus 29-én, szombaton különleges kulturális program várja a közönséget: a Painting Factory Művésztelep tizenkét fiatal alkotójának nagyméretű festményei mellett kísérleti zene is helyet kap.
Gáspár Sándor életműdíjban részesül a 22. CineFesten
Az Európai Mozi Nagykövete díjazottjai, az Oscar-díjas Danis Tanović és az Oscar-díjas Kevin Macdonald, a fesztivál Életműdíját átvevő Gáspár Sándor mellett a világ minden tájáról érkeznek vendégek Miskolcra, a 22. CineFestre.
Kerámiák és festmények találkozása a szakralitásban
Máger Ágnes festményeit, valamint Petrás Mária és Petrás Alina kerámiáit állította ki egy tárlaton belül a Herman Ottó Múzeum, a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál keretében. A keddi kiállításmegnyitó rendkívüli érdeklődésre tartott számot.
Még nem kell elengedni a nyarat: szeptemberben újra Kerekdomb Fesztivál Tállyán
Szeptember közepén Tállya ismét megtelik zenével és kultúrával: szeptember 18. és 20. között rendezik meg a Kerekdomb Fesztivált. A háromnapos eseményen idén is egymás mellett kap helyet a könnyűzene, az irodalom, a színház, a gasztronómia és a természetjárás – a miskolciak pedig kedvezménnyel is válthatnak jegyet.