Ugrás a tartalomra

Kultúra

Harrison Ford nem tervezi visszavonulását, Indiana Jonest viszont utoljára alakította
KultúraVilág
Nem tervezi a visszavonulását Harrison Ford, ugyanakkor arról is beszélt, hogy Indiana Jonest utoljára alakította az Indiana Jones és a sors tárcsája című, a magyar mozikban jövő héttől vetítendő filmjében - számolt be róla vasárnap a deadline.com hollywoodi hírportál.
Újra MiRock Klub a Gárdonyiban 
KultúraSzabadidőMiskolc
A MiRock Klub szokásos helyén, a Gárdonyiban tér vissza a nyárra.
Akkor és most...: Széchenyi utcai részlet
KultúraMiskolc
Bár sokat változott, de azért alapvetően felismerhető a Széchenyi utcának az a szakasza, melyet heti képpárunk ábrázol.
Képgaléria
A 75 éves miskolci autóbusz-közlekedést ünnepelte az MVK
KultúraSzabadidőMiskolc
Különleges nyílt napot szervezett szombaton, a Múzeumok éjszakáján a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. a Szondi György utcai telephelyén. A rendezvény előtt egy busztörténeti felvonulást láthattak az érdeklődők, amely a Városház térről indult.
Szombaton kezdődik a XIII. Szent Iván Éji Vigasság a füzéri várban
KultúraSzabadidőBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombaton és vasárnap rendezik meg a XIII. Szent Iván Éji Vigasságot a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Füzér várában, ahol páncél- és fegyverbemutatókon, várkatonasági gyakorlatozáson és nemesi ítélkezésen is részt vehetnek a látogatók - olvasható a füzéri vár honlapján.
Az esélyteremtésről képekben a Miskolci Egyetemen
KultúraOktatásMiskolc
"Társadalmi esélyteremtés, befektetés a jövőbe" címmel szervezett szakmai napot a Miskolci Egyetemen a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság. Az esemény keretében nyílt meg Asztalos Zoltán fotókiállítása is.
Még kaphatóak jegyek a Promenád koncertekre
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Évadzáró Promenád koncerteket ad június végén Miskolcon és Kazincbarcikán több időpontban a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Egyes koncertekre még válthatóak jegyek.
Kultúrtörténeti programok a könyvtári Múzeumok Éjszakáján
KultúraSzabadidő
A Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár, valamint a Lévay József Muzeális Könyvtár (3530 Miskolc, Mindszent tér 2.) 2023. június 24-én, a Szent Iván-naphoz legközelebbi szombaton kapcsolódik a Múzeumok Éjszakája programjához. A hagyományos rendezvényen ezúttal különleges tárlatvezetés és színes produkciók várják az érdeklődőket. 
Cuki dal a busz- és villamosvezetőknek
KultúraSzabadidőMiskolc
Ajándék dallal és videóval kedveskedett a Gézengúz együttes a miskolci menetrend szerinti autóbusz-közlekedés fennállásának 75. évfordulójára, melynek alkalmából gyermekprogramokban is gazdag, különleges nyílt nappal készül a közlekedési társaság június 24-ére, a Múzeumok éjszakájára.
Mutatjuk a Múzeumok Éjszakájának részletes programját
KultúraMiskolc
Ismét nem fognak unatkozni azok, akik szombaton este a múzeumok mellett döntenek. A Múzeumok Éjszakájának miskolci programját a Herman Ottó Múzeum főépületében hétfő délelőtt az intézmény vezetői ismertették.
Koncerttel zárult a második miskolci Hangszínhely Fesztivál
KultúraMiskolc
A zene és a képzőművészet találkozását ötvöző rendezvénysorozat több napig tartott Miskolcon.
Bejött az idei fröccsfesztivál is a miskolciaknak
KultúraSzabadidőMiskolc
Szombaton éjféltájban hagyták el az utolsó vendégek az avasi pincéket. Idén felavatták az új fröccsöt, a mélyfröccsöt.
Taroltak a magyar filmek az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon
KultúraBelföldVilág
Gauder Áron a Kojot négy lelke című animációs játékfilmje a nagyjátékfilmek versenyében elnyerte a zsűri díját, a 27 című magyar-francia koprodukció Buda Flóra Anna rendezésében pedig a fődíjat, az Annecy Kristályt érdemelte ki a rövidfilmek versenyében a világ egyik legjelentősebb animációs filmfesztiválján a franciaországi Annecyban - adta hírül az MTI.
„Apának lenni a lehető legjobb dolog”
KultúraSzabadidőMiskolc
Amennyire természetes, hogy megünnepeljük évente az édesanyákat, annyira újszerű az, hogy az apáknak is van egy napja, hogy senki el ne felejtse, nem csak rájuk lehet számítani, hanem ők is számítanak.
Remek programok a második Miskolci Hangszínhely Fesztiválon
KultúraSzabadidőMiskolc
Koncertek, workshopok, performanszok és tárlatvezetés szerepelnek a II. Hangszínhely Fesztivál második és harmadik napján.
Grillezéssel indult a Csengey-kerti parti
MiskolcKultúraSzabadidő
Birtokba vették a város legújabb kulturális és rendezvényterét a miskolciak.
„Nem tudtam élni azzal az örökséggel, hogy minden klasszikus Edda-dalt én írtam” – Slamovits István 70 éves
KultúraMiskolc
A magyar rocktörténelem egyik legfontosabb zeneszerző-gitárosa június 12-én volt 70 éves - számolt be hétfőn a HVG. Mint emlékeztetnek, Slamovits nevéhez kötődik a Kölyköd voltam, a Hűtlen vagy az Edda Blues is.
Fiatal tehetségeké volt a színpad a Vigadóban
KultúraMiskolc
A Népkerti Vigadóban léptek fel a Premier Művészeti Iskola diákjai vasárnap.
Takács Zsuzsa és Takáts József kapta az idei Szinva Irodalmi Díjat
KultúraMiskolcBelföld
Vasárnap az MTA Miskolci Akadémiai Bizottság székházában adták át a Szinva Irodalmi Díjat. Szépíró kategóriában a zsűri Takács Zsuzsának, míg szakíró kategóriában Takáts Józsefnek ítélte idén az elismerést.
Truváj és Trécs: Kamu lett, maradhat?
KultúraSzabadidőMiskolc
Szezonzáró előadásához érkezik a Truváj és Trécs. A Művészetek Háza Kávézó színházi klubja ismét valami különlegessel várja az érdeklődőket, amelyet Fandl Ferenc, Harsányi Attila és Rudolf Szonja vezet majd elő. Az előadás címe: Kamu lett, maradhat?