Ugrás a tartalomra

Hősök napja, vasárnap délelőtt lezárják a Görgey utca egy szakaszát

Létrehozva
A Népkertben lévő Országzászlónál rendezvényt tartanak, ezért a rendőrség május 26-án, vasárnap reggel 9:15-től várhatóan 9:45-ig lezárja a forgalom elől a Görgey Artúr utca körforgalom – Lévay József utca közötti szakaszát.

A miskolci városháza tájékoztatása szerint a Budai József és a Mikes Kelemen utca kereszteződését is érinti a lezárás – a két utcából csak a Csabai kapu irányába lehet kihajtani. Kerülni a Király utca irányába lehet a 30 percesre tervezett lezárás idején.

Vasárnap változik a 14, 20, 28, 34, 35-ös buszok útvonalán is


Rendezvény miatt 45 percre lezárják a Görgey Artúr utcát a népkerti körforgalom és a Lévay József között május 26-án, vasárnap, 09:15-től  várhatóan 10:00-ig, emiatt a 14-es, 20-as, 28-as, 34-es és 35-ös autóbuszok nem érintik a Népkert megállót, helyette a Szigligeti téren állnak meg.

 

Ez is érdekelhet

Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.