Ugrás a tartalomra

Közös finanszírozásban újult meg a burkolat

Létrehozva
Három és félmillió forintból új aszfaltburkolatot kapott a Pallós utca egy szakasza. Az útfelújítást a terület két önkormányzati képviselője, Kiss János és Kovácsné Budai Mária közösen finanszírozta.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Folytatódtak az aszfaltozási munkák a körzetben, a Pallós utcának erre a kátyús szakaszára már ráfért a felújítás. Előkészítve a terepet, a korábbi burkolatot a szakemberek a héten felmarták és kiemelték az aknafedeleket is.

Kép

Kovácsné Budai Mária kiemelte: nagyon fontos volt, hogy újraépítsék az útszakaszt, mivel az a lakótelep építésekor készült, nagyon rossz állapotban volt már. Ráadásul két intézmény: egy óvoda és egy bölcsőde is van az utcában, ahová nagyon sokan autóval hordják a gyermeküket. Ők és a lakók is kérték az aszfalt rendbetételét.

Kép

Az útszakasz felújítása 3,5 millió forintba került, de tovább folytatódik a munka. Kiss János önkormányzati képviselő, alpolgármester ismertette: ez csak az első ütem volt, hamarosan folytatják, hiszen itt egy nagyobb útfelületet kell majd megújítani. – Úgy döntöttünk, két szakaszban végezzük el a felújítást, hogy a lakók minél előbb élvezhessék az aszfaltozás előnyeit – mondta a politikus, hozzátéve: a körzetben várhatóan egy-két hét múlva folytatódik az útfelújítás.

Ez is érdekelhet

Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.