Ugrás a tartalomra

Megkezdődik a déli tehermentesítő felújítása

Létrehozva
A miskolci önkormányzat május 29-én megkezdi a Kiss Ernő út, vagy ahogy sokan ismerik, a déli tehermentesítő teljes felújítását. A két kilométeres útszakasz új aszfaltréteget kap, valamint az úttesten lévő százhárom víznyelőnyílás közül kilencvenhetet kihelyeznek a szegélykövekhez.
Kép
kiss_erno_utca.jpg

A Kiss Ernő út felújítása két fő munkaszakaszból áll. Az első május 29-én indul, ekkor szakaszos sávlezárás mellett megkezdik a külső sávban az úttesten lévő vízelvezető-nyílások áthelyezését. Sávlezárásra egyszerre és egy irányban mintegy 150 méterenként kell számítani a belvárosból kivezető oldalon Diósgyőr irányában, a reggeli forgalmi csúcsidőszak után.

A második szakasz jelenti az útfelújítás jelentősebb részét. Ezt az iskolai nyári szünetre időzítve kezdik meg, várhatóan június 14-e után, amikor 25-30%-kal kisebb a forgalom. A munkavégzésnek ebben az időszakában irányonként egy-egy forgalmi sáv lesz majd járható.

Négy helyett csak két forgalmi sávon

A Kiss Ernő út felújításának második szakaszában a négy forgalmi sáv közül egyet-egyet mindkét irányból lezárnak. Ekkor kezdik a meglévő aszfalt felmarását, az aknafedelek szintbe helyezését és az új szegélykövek lerakását. Végül két kilométer hosszban terítenek új aszfaltot. A felújítás idején az önkormányzat időszakosan sárga villogóra állíttatja a közlekedési jelzőlámpákat a tehermentesítőn, de szükség esetén rendőri irányítást is kérnek.

Javasolt kerülőutak

Az önkormányzat a forgalomszámlálási adatok alapján modellezte a Kiss Ernő út felújításával járó helyzetet. A számítások alapján a máskor is szokásos forgalmi helyzeteken felül nem várható jelentősebb torlódás. Ugyanakkor kerülő útvonalat ajánlanak azoknak, akik a város déli része vagy a belváros felé indulnak reggel. A legkisebb áteresztőképességű szakaszt az Újgyőri főtér környezete jelenti, így az egyik javasolt kerülőút, amellyel Diósgyőr felől az Újgyőri főteret ki lehet kerülni: Fürdő utca – Alsó Szinva utca– Vasgyári út, majd visszatérés a Kiss Ernő útra, vagy tovább a Vargahegy felé.

Másik javaslat a Győri kapu útirány. Ennek előnye, hogy a belváros felé nem kell visszatérni a Kiss Ernő utcára, hanem a Szent István utca irányában, illetve balra nagyívben az északi tehermentesítő felé lehet haladni. Ezt az útirányt használva visszafelé, Diósgyőr irányában sem kell érinteni a munkaterületet.

Nagyobb kerülővel ugyan, de a Lorántffy utca – Muhi utca - Gózon Lajos utca - Csermőkei út – Ruzsinszőlő dűlő - Hideg sor útvonalon is megközelíthető a belváros, illetve a Csermőkein továbbhaladva a város déli területei. Mivel ugyancsak sokan használják – akár kerülőútként is – a Hidegsort, így annak felújításához az önkormányzat kérésének megfelelően csak a Kiss Ernő út befejezése után kezd hozzá a kivitelező, biztosítva az összes lehetséges kerülőútvonalat a közlekedők számára.

A javasolt kerülőutakat KRESZ táblák jelzik majd.

Buszok a villamossínen

A Kiss Ernő út felújítási munkálatainak idején a Győri kapuban várható nagyobb forgalom tehermentesítésére június 15-től az MVK Zrt. az Andrássy utca–Testvériség utca kereszteződéstől az 1-es és 54-es járatait mindkét irányban a villamospályán közlekedteti, a buszok a villamosok megállóhelyein állnak meg – ezzel segítve a gépjárműforgalom viszonylag gyorsabb és egyenletesebb haladását.

A város egyeztetett a hulladékszállítást végző céggel is, így ürítési napokon a forgalmi csúcsidőszak után szállítják el a szemetet a kerülőútként javasolt utcákból.

45 %-os kedvezmény, ha forgalmijával a közösségi közlekedést választja

Az MVK Zrt. – nem csak az érintett szakaszon autózókat –igyekszik átcsábítani a közösségi közlekedésre. A Kiss Ernő út felújításának idején ugyanis a város kérésére bevezeti a kedvezményes, hóközi, azaz 30 napos Autós bérletet. A buszra és villamosra is érvényes bérlet ára 3900 forint, vagyis annyiba kerül, mint egy diákbérlet. Az Autós bérlet ugyanúgy korlátlan számú utazásra érvényes egy fő részére az MVK Zrt. villamos- és autóbuszjáratain, Miskolc közigazgatási határáig, az érvényes forgalmi engedély felmutatásával a kezdő nap 0:00 órájától a következő hónap azonos napját megelőző nap 24:00 óráig. Ehhez az értékszelvényen tintával, olvashatóan, javítás nélkül fel kell tüntetni az érvényes forgalmi engedély számát. Az új, kedvezményes bérlettel kifejezetten a városban egyedül autózókat kínálja meg Miskolc közlekedési vállalata azzal a céllal, hogy ezzel is csökkentse az autós forgalmat, és növelje a környezetbarát közösségi közlekedésben részt vevők arányát.

Ez is érdekelhet

Japán minifesztivál az Egyetemvárosban
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Kulturális és gasztroélmény-programokat kínáló minifesztivált rendezett pénteken a Japán Nagykövetség a Miskolci Egyetemen.
Újabb indulók a 2-es választókerületben is
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Megtartotta második ülését a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság péntek délután.
Képgaléria
Az Avasi kilátó is színesbe öltözik a Ritka Betegségek Világnapján
MiskolcEgészség
Február utolsó napja a Ritka Betegségek Világnapja, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg világszerte.
„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.