Ugrás a tartalomra

A megye legjobb amatőr elsősegélynyújtói

Létrehozva
A megye amatőr elsősegélynyújtói mérték össze tudásukat Ózdon. A versenyre tizenhat csapat nevezett három kategóriában, akik közül a szeptemberi országos megmérettetésen a Miskolci Egyetem, a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnázium és a sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református Általános Iskola vehet részt.
Kép

Felrobbant benzinkanna égési sérültjei, autó- és kerékpáros baleset sebesültjeinek ellátása, újraélesztés és sebkezelés is szerepelt a 48. Országos Elsősegélynyújtó Verseny megyei döntőjének feladatai között Ózdon.

Az élethűnek tűnő, de szimulált baleseteket képzett imitátorok játszották el a város utcáin és közösségi terein. Az ózdiakat is legalább annyira váratlanul érte a sérültek látványa, mint a versenyzőket, akik előre nem ismerhették, hogy milyen baleseti szituációkat találtak ki nekik a szervezők, és milyen sebesüléseket kell ellátni a versenyhelyzetben. Az öt fős csapatoknak fel kellett ismerniük a tünetek alapján a betegséget, sebet, törést, rohamot, eszméletvesztést vagy ájulást. Ez alapján látták el a beteget. A szakszerűséget mentőorvosok és -ápolók értékelték, pontozták. A zsűri figyelte a versenyzők határozott fellépését, az információ átadását a mentő hívásakor és a magabiztos, stabil tudás gyakorlatban történő alkalmazását.

Kép

A nyolc általános iskolás csapatból a sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református Általános Iskola, a hét ifjúsági csapatból a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnázium, valamint a Miskolci Egyetem bizonyult a legfelkészültebbnek. Ők képviselik Borsod-Abaúj-Zemplén megyét a 48. Országos Elsősegélynyújtó versenyen Zalaegerszegen szeptemberben.

Ez is érdekelhet

Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.