Ugrás a tartalomra

Tisztelni az eredeti tervet és a tervezőt

Létrehozva
Tervezői munkásságát szakmai alázattal és hivatástudattal végzi, az építészeti elgondolások és a megrendelői igények egyensúlyát is igyekszik megteremteni. Fontos számára az értékmegőrzés a mai kor építészeti felfogásában. Eperjesi Szabolcs építészetben elért eredményei, a várost gazdagító munkássága révén idén Miskolc Város Építészeti Alkotói díját kapja.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Eperjesi Szabolcs általános és középiskolai tanulmányai után a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Karán, majd a Janus Pannonius Tudományegyetemen szerzett okleveles építészmérnöki tervezői képzettséget. Első munkahelye Békéscsabán volt, ahol építésvezetőként helyezkedett el. Ezt követően Miskolcon kezdett el dolgozni technikusként, majd telepítésvezetőként, később az Aqualpol 3000 Épületszigetelő Kft. műszaki igazgatója lett. Az épülettervezés területén saját vállalkozást hozott létre.

Jelenleg a Neo Építészműhely Mérnökiroda Kft. társtulajdonosa, irodavezetője. Nevéhez fűződik több miskolci és más városok oktatási és közintézményeinek, templomainak felújítása, átépítése, épületszigetelésének kivitelezése. Miskolc-Görömbölyön a közösségi ház bővítésének tervezése, a római katolikus templom új tetőszerkezetének tervezése, a református parókia, a Marsalkó pincekápolna és a zarándok menedékház terveit is ő készítette.

Kép

2012-ben a Miskolc-belvárosi Nagyboldogasszony Görögkatolikus Székesegyház állagmegóvási és arculati tervére kapott felkérést Eperjesi Szabolcs és Kiss Attila. A tervezők munkáját az alkotói alázat, a minőség és a kreativitás jellemezte. „Alázat az eredeti tervezők iránt, mindazt megtartani, ami érték és úgy kiegészíteni, hogy egy még értékesebb dolgot hozzunk létre. Minőség a mai kor igényeinek megfelelő anyagok használatában és kreativitás a homlokzati arányok megtalálásában” – részletezi.

A 2010. évi árvíz okozta károkkal sújtott települések újjáépítéséhez nyújtott tervezői segítséget. A Magyar Építész Kamara a helyszínelési, a felmérési, a szakértői, a helyreállítási munkákban való önzetlen részvételéért és segítségéért köszönetét fejezte ki a tervezőnek. 

Eperjesi Szabolcs aktívan szerepet vállal az építész szakmai közösség építésében és a helytörténeti témák közösségi megismertetésében. – Azért fontos a közösség, mert az egyén önmagában törékeny, közösségben azonban erős. Mint elmondta: ezért is tevékeny tagja több közösségnek a mai napig.

Ez is érdekelhet

Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.