Ugrás a tartalomra

Lettországban, Máltán és Szlovákiában elkezdődött, Csehországban lezárult a szavazás

Létrehozva
Lettországban, Máltán, Szlovákiában is megkezdődött szombaton az európai parlamenti szavazás az EP -választások harmadik napján, Csehországban pedig lezárult az előző nap megkezdett, kétnapos szavazás.

Csütörtökön az Egyesült Királyságban és Hollandiában, pénteken pedig Írországban már lebonyolították az EP-választást.

Szlovákiából tizenhárom, Lettországból nyolc, Máltáról hat képviselő jut majd be az újabb ciklus elején az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének halasztása miatt ismét 751 tagú testületbe.

Lettországban és Szlovákiában a bekerüléshez 5 százalékos küszöböt kell átlépni, Máltán ezzel szemben nincs bejutási küszöb.

A szavazóhelyiségek mindhárom országban még szombaton bezárnak, de az eredményeket majd csak vasárnap este teszik közzé, miután az összes tagállamban véget ér a voksolás.

Legutóbb, 2014-ben Szlovákiában a választásra jogosultak 13 százaléka szavazott, Lettországban ez az arány 30,2, Máltán pedig 74,8 százalék volt.

Csehországban becslések szerint magasabb, 25 százalék körüli volt a részvétel az idei EP-választáson, mint öt éve. Akkor az arra jogosultak 18,2 százaléka járult az urnákhoz.

Ez is érdekelhet

Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.