Ugrás a tartalomra

„Ez nagyon menő" – Nyílt nap mentőállomáson

Létrehozva
Nyílt napot tartottak a miskolci mentőállomáson, szombaton, ahol egyebek mellett bemutatkozott az Országos Mentőszolgálat „Legyél hős!" című önkéntes programja is. A mentők napjához kapcsolódóan májusban országszerte kinyílnak a mentőállomások a civilek előtt.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

Szombaton mindenki betekintést nyert a mentőszolgálat mindennapjaiba: újraélesztési oktatáson vehettek részt, szert tehettek az alapszintű életmentő ismeretekre, meghallgathattak egy mentőstörténeti előadást, de megismerkedhettek a mentéstechnikai eszközökkel is.

Kép

– Láttam a mentőautókat, amit nagyon menő. A gyerekmentőt is láttam, amiben remélem, soha nem fogok utazni – mondta Bodnár Milán a nyílt napon, majd még egyszer kiemelte: „nagyon menő ez az egész".

Kép

Nemcsak Miskolcon látogathattak el a kicsik és a nagyok a mentőállomásra, hanem az ország minden pontján. A mentők napjához kapcsolódóan májusban országszerte megnyílnak a mentőállomások a civilek előtt. – Egészségügyi állapotfelmérést is végzünk, vércukorszintméréssel, valamint bemutatkozik az Országos Mentőszolgálat Legyél Hős! önkéntes programja – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Leskó Diána, az Országos Mentőszolgálat Észak-Magyarországi Régió kommunikációs munkatársa.

Kép

 

Ez is érdekelhet

Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.