Ugrás a tartalomra

Így látnak minket mások – Szeretlek Magyarország, szeretlek Miskolc!

Létrehozva
Két napra Miskolcra érkezett a Szeretlek Magyarország újságírója, és megdöbbent a változásokon, amiken az egykori szocialista iparváros átment: elképesztően sok fejlesztés és kulturális program jellemzi ma már a borsodi megyeszékhelyet meglátása szerint is. Hírünk az országban:

Mind az Avassal, mind úgy általában Miskolccal kapcsolatban ma is sok a közhely és az olyan, negatív előítélet, amiket a település rég meghaladott – írja a Szeretlekmagyarország. Az oldal újságírója két napra érkezett városunkba, amire a Miskolchoz régóta ezer szállal kötődő Müller Péter Sziámi hívta meg. Mint írta, a nálunk töltött két nap után már teljesen más szemmel néz a borsodi megyeszékhelyre: 

Miskolc egyáltalán nem az a füstös gyárváros, ami a legtöbb emberben a neve hallatán még ma is felmerül. Miskolc az egyik legtöbb zöldfelülettel rendelkező nagyváros, ami ráadásul Magyarországon egyedüliként messze az európai átlag előtt jár a megújuló energia és a smart megoldások alkalmazásában – írja a nálunk vendégeskedő újságíró. 

Ugyanakkor gazdaságilag az országos átlagnál gyorsabb ütemben fejlődő, high-tech cégeket vonzó modern iparváros is. Az itt működő sok ezer vállalkozás között autóipari, légi-, sőt űripari cégek is vannak. Itt rendezik lassan 20 éve a nemzetközileg is jegyzett Bartók Plusz Operafesztivált, valamint a színházi és a könnyűzenei élet is rendkívül aktív – folytatta.

Semmihez sem hasonlítható atmoszféra

Meglátása szerint az a városrész, amiről a legtöbb sztereotípiát kell eloszlatni – és ami a látogatásuk fő célpontja is volt –, a már említett Avas.

Kép
Fotó: Beregi László

„Mintha a Gellérthegy a Deák tér mögött kezdődne" – írta. A történelmi Avas egy nagy hagyományú, az egész világon semmihez nem hasonlítható atmoszférájú városrész. Mostanában ismét színvonalas vendéglők és több tucatnyi nyitott magánpince teszi vonzóvá a borházak között kanyargó utcácskákat. Az UNESCO Kulturális Szellemi Örökség címre is pályázó Történelmi Avas (a szó eredeti jelentése: „tiltott erdő") egészen egyedi életforma nyomait őrzi.

A történelmi Avas megújulása

Vendégünk kiemelte, a 2010-es választást követően kezdődött el az Avas rehabilitációjának előkészítése. A városvezetés az Avast az óváros részeként és nem különálló egységként kezelte. Azt tűzte ki célul, hogy az egész történelmi belváros rehabilitációja egységes koncepció mentén valósuljon meg. 

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Az önkormányzat a mintegy 3 milliárd forintos beruházással megteremti annak a lehetőségét, hogy az Avas életre keljen. A cél, hogy a látogatók örömmel jöjjenek ide kikapcsolódni, így a rendezett környezetben a pincetulajdonosoknak megéri majd a pincéket üzemeltetni. Egy egész városrész szolgálja majd a kikapcsolódást, a közösségépítést.

A munka elkezdődött, és több ütemben zajlik majd. A már átadott, felújított Bortanyával ismét megnyílt a Történelmi Avas főkapuja.

Kép
Fotó: Parai Roland

Kiemelte továbbá: az egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasági ágazat a városban a turizmus, ami 10 évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt. Volt olyan hónap, amikor 30 nap alatt az 57 ezret közelítette a vendégéjszakák száma. A kereskedelmi szálláshelyeken egy év alatt több mint 3 milliárd forint bevétel keletkezett.

Kép

A történelmi Avas megújítása pedig jól illeszkedik a város fejlődési folyamatába. A múlt és a jelen fog összekapcsolódni, ha befejeződnek a munkák. Az igazi, eredeti Miskolc ugyanis nem a Vasgyár, hanem a belváros. A kereskedőváros, aminek az avasi pincék elengedhetetlen részei.

Kép

A miskolci borkultúra pedig olyan történelmi örökség, amit ápolni kell. Nincs még egy ilyen helyszín az országban, mint ez. A belváros közepén, mégis természeti környezetben egy századokkal ezelőtti életstílust idéző városrészben, a maga 800 pincéjével, amelyek között van, amelyik 400 éves. Az az életmód, amit ez a pincesor lehetővé tett a miskolciaknak, világviszonylatban is ritkaság.

A városvezetés célja az, hogy minél több potenciális látogató figyelmét felhívja a fentiekre. Dolgoznak azon, hogy a történelmi pincesor megkapja az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség címet. Ha sikerrel járnak, az újabb lehetőségeket jelent majd.

(Szeretlekmagyarország)

(Címlapkép: Juhász Ákos)

Ez is érdekelhet

Japán minifesztivál az Egyetemvárosban
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Kulturális és gasztroélmény-programokat kínáló minifesztivált rendezett pénteken a Japán Nagykövetség a Miskolci Egyetemen.
Újabb indulók a 2-es választókerületben is
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Megtartotta második ülését a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság péntek délután.
Képgaléria
Az Avasi kilátó is színesbe öltözik a Ritka Betegségek Világnapján
MiskolcEgészség
Február utolsó napja a Ritka Betegségek Világnapja, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg világszerte.
„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.