Ugrás a tartalomra

Orbán Viktor: „Rekordrészvétel mellett rekordgyőzelmet arattunk”

Létrehozva
„A 2019-es európai parlamenti választást megnyertük” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédében, a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén.
Kép
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek az európai parlamenti választáson. „A minden korábbinál magasabb részvétellel Magyarország azt bizonyította, hogy európai nemzet, Európában van a helyünk, Európa a mi hazánk is, ezért meg is akarjuk változtatni” – hangsúlyozta a kormányfő.

A miniszterelnök külön köszönetet mondott azoknak, akik a Fidesz-KDNP pártszövetségnek szavaztak bizalmat, valamint azoknak, akik heteken keresztül a hátukon vitték a kampányt. „Nekik köszönhetjük, hogy bejelenthetem: a 2019. évi európai parlamenti választást megnyertük” – jelentette ki Orbán Viktor.

Az európai parlamenti választáson három dologgal bízták meg a Fidesz-KDNP-t a magyarok, először is azzal, hogy állítsák meg egész Európában a bevándorlást - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap este az EP-választási eredményeket értékelve a Bálna rendezvényközpont előtt. 

Hozzátette, a magyarok megbízást adtak továbbá a nemzetek Európája, valamint a keresztény kultúra megvédésére Európában. Úgy fogalmazott: „biztosak lehettek abban, hogy mi ezt is fogjuk tenni".

Kép

Az is kiderült – folytatta –, az emberek Magyarországon azt gondolják, hogy Brüsszelben változásra van szükség. Olyan vezetők kellenek, akik az európai emberek érdekét képviselik, akik tisztelik az európai nemzeteket és olyan európai vezetők kellenek, akik büszkék a 2000 éves keresztény kultúránkra – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki megerősítette: számukra Brüsszelben is mindig Magyarország lesz az első, és mindenkivel együtt fognak működni, aki meg akarja állítani a bevándorlást.  

„Rekordrészvétel mellett rekordgyőzelmet arattunk. A népvándorlással és a migrációval egy új korszak kezdődött az európai politikában, nyugodtan mondhatjuk, hogy korszakos győzelmet arattunk” – hangsúlyozta.

„Azért csatlakoztunk az Európai Unióhoz, hogy olyan világ lehessen Magyarországon, ahol mi döntünk a saját sorsunkról. Nekünk, magyaroknak különösen fontos az európai választás, mert ez a nemzetegyesítés vissza nem térő lehetősége, hiszen a határon kívüli magyar közösségek is ott lesznek velünk Brüsszelben, és együtt fogjuk képviselni a teljes magyar nemzet érdekeit” – mondta a kormányfő.

Ez is érdekelhet

Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.