Ugrás a tartalomra

A Nyitnikék Óvoda Tehetségnapja

Létrehozva
Angol és német nyelvű műsorokkal, mondókákkal, dalokkal és sportos játékokkal léptek fel a Nyitnikék Óvoda növendékei. Az intézmény Tehetségnapján több mint száz gyermek vett részt.
Kép
Fotó: Végh Csaba

2012-ben csatlakozott az országos tehetségpont hálózathoz a Nyitnikék Óvoda. Galambosi Dorottya intézményvezető elmondta, ebben az évben csaknem negyven gyerekkel foglalkoznak a programban. – Több témában tartunk foglalkozásokat: mozgás, ének-zene és kézművesség. Most mindezek mellett készültünk hagyományőrző, angol és német műsorszámokkal is – mondta az óvodavezető, aki elárulta, százhatvan gyerek jár az óvodába, főleg lyukóiak és zömmel hátrányos helyzetűek.

Kép

Süveges István nagycsoportos. Ő volt az egyetlen, aki szólózott a csoportos fellépők mellett. – A tücsök és a hangya történetét adom elő. Nagyon szeretem, hogy mindenki engem néz, rám figyel. Sokat készültem erre a produkcióra: esténként felváltva játszottam és gyakoroltam, játszottam és gyakoroltam, aztán egyszer csak már tudtam a szöveget – jelentette ki a kisfiú.

Kép

– A programba való kiválasztásnál szempont, hogy négy-öt éves legyen a gyermek, továbbá figyelünk arra is, hogy azok vegyenek részt benne, akik nyitottak az újra, a feladatokra és a sikerre. Fontos még az is, hogy a szüleikkel együtt tudjunk működni. A velünk partneri kapcsolatot ápoló szülők később könnyebben választanak gyermeküknek megfelelő iskolát - nyilatkozta Galambosi Dorottya intézményvezető.

Az igazgatónő elmondta, a tehetséggondozó foglalkozások és főleg az év végi előadás önbizalmat ad a gyerekeknek.

Kép

Deák Bárdos Mihály úgy nyilatkozott, önmagában a tehetség nem elég. – A tehetség egy adottság, ami megmutatja, hogy az embernek mihez van érzéke. Ehhez szükséges még a kitartás, a szorgalom és az akaraterő, hogy a maximumot hozhassa ki magából a tehetséges ember. Ehhez pedig szükség van olyan intézményekre, amik táptalajt biztosítanak a tehetség kibontakoztatására.

Ez is érdekelhet

Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.