Ugrás a tartalomra

Pokoli kánikula vár ránk a nyáron

Létrehozva
Ráadásul a hőség a szokásosnál is tartósabbnak ígérkezik…

Hamarosan óriási fordulatot vesz az időjárásunk: a hűvös, esős időt alig több mint egy hét múlva felváltja a kánikula, és szélsőségesen forró nyár áll előttünk.

A hőség idén a szokásosnál is tartósabbnak ígérkezik, többször 38 fok fölötti maximumok várhatók Magyarországon, írja a Ripost az AccuWeather előrejelzése alapján.

A nyíregyházi Dávid Mihály naptára is forró nyarat jelez előre. Az általa készített hőmérsékleti grafikon szerint június közepén pár nap lehűlés várható, de utána hamar 30 fok fölé emelkedik a napi középhőmérséklet.

Kisebb lehűlésektől eltekintve egészen augusztus 20-ig 25 fok fölött marad. A legnagyobb hőhullám július első felében várható.

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?