Ugrás a tartalomra

Teljes az átrendeződés az ellenzéki oldalon az EP választás után

Létrehozva
Miskolcon is meggyengült a Jobbik és az MSZP. A Mi Hazánk Mozgalom viszont megerősödött. A Miskolcon Pakusza Zoltán nevéhez kötődő pát 3,5 százalékos eredményt ért el a városban, ami a zászlóbontás után alig kilenc hónappal kimagaslónak számít.

Ez is érdekelhet

Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.