Ugrás a tartalomra

Iskolások a rendőrségen

Létrehozva
A Miskolci Rendőrkapitányságra látogattak az egyik helyi iskola diákjai, továbbtanulásuk miatt.
Kép
Forrás: police.hu

A miskolci Avastetői Széchenyi Általános Iskola hetedik osztályos tanulói pályaorientációs foglalkozás keretében látogatást tettek a Miskolci Rendőrkapitányság épületében kedden. A fiatalok megismerkedhettek a rendőrség szervezeti felépítésével, feladataival, járőri és csapaterős felszerelésekkel, továbbá tájékoztatást kaptak a bűn- és balesetmegelőzésről. A fiatalok a rendőri szakmához szükséges továbbtanulási lehetőségekkel és a rendészeti képzésekkel kapcsolatban is információkhoz jutottak.

A program zárásaként a diákok a kapitányság udvarán megnézték a megkülönböztető hang-, és fényjelzést használó rendőrautókat is.

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?