Ugrás a tartalomra

Mostantól érvényes az autós bérlet Miskolcon!

Létrehozva
Mint ismert, megkezdődik Miskolcon a déli tehermentesítő út felújítása. Ezért döntött úgy a város önkormányzata, hogy azok az autósok, akik a nyári felújítás végéig leteszik az autójukat, kedvezményes bérletet kaphatnak.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Az autós bérlet forgalmi engedéllyel használható villamosra és autóbuszra. Ára kedvezményes, annyiba kerül, mint a diákbérlet.

Az új bérlettel kifejezetten a városban egyedül autózókat célozza meg az MVK Zrt., hogy csökkentse az autós forgalmat, és növelje a környezetbarát közösségi közlekedésben részt vevők arányát.

Kép

A déli tehermentesítő felújítása miatt az autósok várhatóan augusztus végéig kényszerülnek majd kerülőútra.

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?