Ugrás a tartalomra

Pünkösdi nyílt nap - hitélet és oktatás az egyetemen

Létrehozva
Pályaválasztás előtt álló diákokat vártak a Miskolci Egyetem ökumenikus pünkösdi nyílt napjára. Több száz egyházi iskolákba járó tanulók érkeztek a campusra. A rendezvényen nem csak a képzésekkel, hanem az egyetem hitéletével is megismerkedhettek a középiskolások.


Kép
Fotó: Mocsári László

A diákok a műhelyek és laboratóriumok világával is megismerkedhettek, de közös istentelen is részt vettek a fiatalok. A diákok az előadásokon, laborlátogatáson nemcsak a karok, de az Ökumenikus Egyetemi Lelkészség munkájával is megismerkedhettek. A négy történelmi egyház által fenntartott mintegy húsz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei középiskolából több száz diák érkezett a nyílt napra.

Kép

- Az igazi jelentősége az ennek a nyílt napnak, hogy az általunk fenntartott intézményekben tanuló gyerekek itt lehetnek, megismerkedhetnek az egyetem életével, azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az egyetem kínál nekik. Ez számunkra is fontos másrészt megismerkedhetnek azzal a közeggel, azzal a légkörrel ami az egyetemet jellemzi- nyilatkozta Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspök-helyettese.

Kép

A Miskolci Egyetemen együtt van jelen a tudomány, a kutatás és a vallás. Sőt, ez a hármas erősíti és kiegészíti egymást. Az intézmény falai között immár 2003-tól működik az Ökumenikus Egyetemi Lelkészség.

Preview Image

- A Miskolci Egyetem példa nélküli módon ökumenikus lelkészséget működtet, ahol a négy történelmi egyháznak az atyái és nővérei teljesítenek szolgálatot, vagyis rendelkezésére állnak a tízezer egyetemi polgárnak. Erről Torma András, a Miskolci Egyetem rektora beszélt. A hívő diákok az egyetemen is tovább gyakorolhatják vallásukat, esetleg éppen itt kapcsolódhatnak be a hitéletbe, többek között ezért is van hagyománya az ökumenikus pünkösdi nyílt napnak.  

 

 

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?