Rendezvény miatt lezárják a Görgey Artúr utcát a népkerti körforgalom és a Lévay József utca között június 4-én, kedden 09:45-től várhatóan 11:00 óráig, emiatt a 2-es, 12-es, 14-es, 28-as, 34-es, 35-ös és 44-es autóbuszok nem érintik a Népkert megállót, helyette a Szigligeti téren állnak meg - tájékoztatta portálunkat az MVK Zrt.
Kedden változás több busz útvonalában
Létrehozva
Változik a 2, 12, 14, 28, 34, 35, 44-es buszok útvonala kedden délelőtt.
Ez is érdekelhet
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?