Ugrás a tartalomra

Itt az új seprőgép

Létrehozva
Egy forradalmian új jármű mutatkozott be Miskolc útjain. Az Electra 2.0 egy seprőgép elektromos, emiatt pedig illeszkedik egy zöld város eszközparkjába.
Kép

Kevesebb a károsanyag-kibocsátása és csendesebb hagyományos társainál. A miskolctapolcai parkolóban mutatta be működés közben a járművet az azt forgalmazó hazai cég képviselője. Mint mondta: ennek egy kisebb változata jelen pillanatban is dolgozik a Budai várban és rendkívül megbízhatónak számít munka közben.

Missing médiaelem.

Komputervezérelt, így lehet manuális és automatikus üzemmódban használni. Ez utóbbinál egy gombnyomásra mindent, a kefét, a turbinát be lehet állítani. Kormányzása, hajtása teljesen elektronikus, emiatt a kezelőre ható vibrálás minimális, vagyis a munkavégzés sokkal kényelmesebb benne – mondták.

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?