Ugrás a tartalomra

Közérdekű közlemény

Létrehozva
Környezeti hatásvizsgálat lefolytatása nem szükséges a Hejő-Malomárok egy szakaszának mederrendezése kapcsán.
Kép
Képünk csak illusztráció

A Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt. kérelmére, a Hejő-Malomárok (Miskolc 0116/3 hrsz.) 5+552−6+814 szelvények közötti szakaszának mederrendezése kapcsán, a területi környezetvédelmi hatóság (B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály – 3530 Miskolc, Mindszent tér 4.) a folyamatban volt előzetes vizsgálati eljárást lezárta és megállapította, hogy az előzetes vizsgálati dokumentációban foglaltak megvalósításához környezeti hatásvizsgálat lefolytatása nem szükséges.

A határozat teljes szövege – előzetes egyeztetést követően – 2019. június 21-ig megtekinthető a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Miskolc Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályán (Miskolc, Mindszent tér 4. sz.), valamint Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Építési és Környezetvédelmi Osztályán (Miskolc, Városház tér 8. sz.) ügyfélfogadási időben.

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?